Drámai döntést hozott a magyar divatkirály: végleg szögre akasztja az ollót?
A túltermelés és túlfogyasztás korunk egyik legnagyobb problémája, amely kihatással van az egész világra.
A túltermelés és túlfogyasztás korunk egyik legnagyobb problémája, amely kihatással van az egész világra.
December az advent időszaka, a készülődés, a fény, a szeretet ünnepe, amikor forralt bor, narancs és fahéj illata járja át a levegőt. Cikksorozatunk következő részében megnéztük, hogy mivel készülnek idehaza a délkeleti nagyvárosok.
A színészt korábban meg is kellett műteni, állapotáról és gyógyulásáról most a színház adott végre tájékoztatást.
December 3-án veszi kezdetét a hivatalos adventi időszak – az időpont közelsége miatt már számos településen megkezdték a karácsonyi vásárokra való előkészületeket.
Két héten belül, december 3-án kezdetét veszi a hivatalos adventi időszak, ami azt jelenti, hogy számos településen megkezdődtek már az előkészületek a karácsonyi vásárokra.
Kulcsár Edina a saját Instagram vlogsorozatukban számolt be férje, G.w.M állapotáról. A zenész nincs jobban, de nem szeretné kihagyni a koncerteket.
Az Indiana Jones és a sors tárcsája június 29-én debütált a hazai mozikban és világszerte több mint 380 millió dolláros bevételt termelt.
Kihúzták a Skandináv lottó 2023/46. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a következő héten már 465 millió forint lesz a tét.
A Leonidák meteorjai pénteken és szombaton (november 17-én és 18-án) tetőzik, és óránként akár 15 hullócsillag is látható lehet a sötét égbolton.
Öt előadást táncolt végig sérült térddel Széphalmi Juliska, aki a korábbi térdproblémája után tisztában volt vele, hogy komolyabb sérülése lehet.
A 30 éve a pályán lévő színész, Nagy Zsolt a Nők lapjának adott interjújában beszélt karrierjéről és őszintén vallott a magánéletéről is.
Jó hír a Nemzeti Színház szörnyű balesete után, Szász Júlia ma végre elhagyhatta a kórházat.
A régmúlt időket idézi meg a Fortepannal közösen megvalósított Advent Anno című fotókiállítás, amely a pavilonok külső oldalát díszíti majd.
A 150 forintos "szüliNAPIjegyről" minden fontos információ elérhető a BKK weboldalán.
A Nemzeti Színház lemondott vezérigazgatója közölte, belső vizsgálat indul a színházi baleset ügyében, és még a héten visszaépítik a nagyszínpadra a Rómeó és Júlia díszletét.
Szezonzáró akcióval várja a gyerekeket november 15-26-ig a KÖKI Bevásárlóközpont tetőteraszán a DinoPark, ebben az időszakban a gyerekek 1000 forintért látogathatják a kiállítást.
Cserhalmi György beszélt a Nemzeti Színházban balesetet szenvedett Szász Júliával és a családjával is. Az ügy azonban szerinte annyira súlyos, hogy bővebben nem beszélhet róla.
Válódi különlegességre bukkant a bécsi bolhapiacon Polgár Árpád. A műgyűjtő olyan órát talált és vásárolt meg, amiből csak kevés van a világon és ami milliókat ér.
Elárulta, mihez kezd az ATV-től nemrég azonnali hatállyal kirúgott Gajdos Tamás. A műsorvezető ellen a hétvégén indított fegyelmi eljárást a csatornája.
Megérkezett a SkyShowtime az ünnepi programajánlókkal, számos régóta várt sorozat folytatása és klasszikusok kerülnek a csomagba.