Tesco, Spar, Reál: mutatjuk, melyik áruházláncban kapod a legjobb debrecenit
Minőségi és jelölési hiba is bőven akadt a debreceni húskészítmények Szupermenta tesztjén.
Minőségi és jelölési hiba is bőven akadt a debreceni húskészítmények Szupermenta tesztjén.
Évente majdnem 1,5 millió forint jut egy lakosra az ország leggazdagabb járásában, míg a legszegényebb településeknek helyet adó Csengeri járásban mindössze évi 620 ezer forintból kell beérniük az ott lakóknak. Ez majdnem 2,5-szeres különbség.
Megengedhetetlen precedensnek nevezte a mezőberényi megoldást a kamara elnöke.
A legfrissebb adatok szerint folyamatosan csökken a munkanélküliek száma Magyarországon, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékra mérséklődött. Most annak jártunk utána, hogy mely járásokban a legmagasabb és a legalacsonyabb a munkanélküliek száma.
Most arra voltunk kíváncsiak, milyen eredményeket produkáltak a július első hetében életbe lépő támogatások. A HelloVidék megkeresésére a Takarék Csoport szakértője, Gianone Péter reagált.
Néhány hónapja nyílt Pécsett a Kóstolda, amely az ország második cigányétterme. Várnai Anna, a hely vezetője, egyben szíve és lelke a HelloVidéknek mesélt az ötletről és a kezdetekről.
Ha hiszed, ha nem, valójában lényeges különbség van ez a két nagyon hasonló csonthéjas gyümölcs között.
Egyre több esetben tapasztalják a permetezés után a Szigetközben, hogy a szúnyogcsípések a korábbinál súlyosabb következményekkel járnak a gyerekek esetében.
A diplomások aránya 34 százalékra nőtt Magyarországon, ugyanakkor a felsőoktatásban tanulók száma 22 százalékkal esett vissza az évtized elejéhez képest, és erre csak részben magyarázat a demográfiai helyzet és a külföldön tanulók egyre nagyobb száma.
Sorra tűnnek el a fiatal magyar autószerelők: a képzési rendszeren tátongó, betömésre váró lyukak, az alulmotiváltság, és a pályázati lehetőségek hiánya miatt pecsételődhet meg az ágazat sorsa. Aki viszont marad, most komoly karriert és egzisztenciát építhet magának. Dél-alföldi szakik beszéltek a vállalkozás nehézségeiről a HelloVidéknek.
Ki nem találnád, mi az a nyolc használati tárgy az otthonodban, ami sokkal mocskosabb, mint a mosdód.
Ezen a héten indul nagyban a magyar görögdinnye szezonja a boltokban. Nagy az árak szórása, drágábbnak tűnik a szezon, de hát ez még csak az egyébként későbbre csúszott szezon legeleje. Ráadásul a dinnye a meleget kedveli, az meg mostanában nincs.
25 évvel ezelőtt, egy pécsi alagsori műhelyben indította el divatmárkáját Klotz Edit. A KLOÉ azóta országos és nemzetközi szinten is ismert márkává nőtte ki magát. A HelloVidék a divattervezővel beszélgetett kreativitásról és bizniszről.
A cukros üdítőitalok fogyasztása növelheti a rák kockázatát egy nagyszabású, hosszú időn át tartó vizsgálat eredményei alapján.
Elkészült a Baranya-csatornára tervezett záportározó, amely négyezer embert védhet meg a jövőben a felhőszakadások idején.
Újabb látogatóközponttal bővíti kínálatát a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság. A projekt részleteibe Somlai Szilárd a nemzeti park munkatársa avatta be a HelloVidéket.
Mik azok a hibák, amit a legtöbb háziasszony elkövet, ha fűszernövényeket ültet? Hogy te ne kövesd el a legnagyobb bakikat, összeszedtük a legfontosabb szempontokat, amiket ismerned kell, ha otthon nevelnél fogyasztásra alkalmas növényeket.
Akkora jégeső volt a Vas megyei Káldon, mintha havazott volna.
Ha nyár, akkor fagylalt, ma már leginkább kézműves. De vajon egy kis településen is megéri erre építeni egy bizniszt? A témában egy újkígyósi cukrászda fiatal tulajdonosait kérdezte a HelloVidék, akik bár egy több generációs hagyományt vittek tovább, mégis jelentős kockázatot vállaltak.
Az elkövetők illegális rákötésekkel, illetve a mérőóra manipulálásával, a fővezeték megcsapolásával igyekeznek csökkenteni energiaszámláik összegét. A jelenséggel minden fogyasztó szegmensben találkoznak a szakemberek.