Szinte hihetetlen: ennyibe kerül idén egy kiló ponty, harcsa, lazac a hazai piacokon
Most annak jártunk utána, mennyiből hozhatjuk ki a karácsonyi halvacsorát, ha többféle húst is szeretnénk készíteni.
Most annak jártunk utána, mennyiből hozhatjuk ki a karácsonyi halvacsorát, ha többféle húst is szeretnénk készíteni.
Bemutatjuk a NAK, immáron harmadik éve osztatlan sikerrel futó Szakmakóstoló Hetek programsorozatát, ami a hagyományos pályaorientációs alkalmakkal szemben az agrárszakmák élmény alapú megismerését helyezi előtérbe.
2020 november másodikáig eddig az évben 1 567 esetben rendeltek el eltűnés miatt körözést gyermekkorú, azaz 0-14 éves fiatalra Magyarországon. Ez a szám a 14-18 évesek között 13 831 volt
Vidéken régiós szintű bontásban is jelentős fizetésbeli különbségek vannak. Ugyanazzal a szakmával rendelkező diplomás vagy OKJ képesítésű szakemberrel is előfordul, hogy megyeszékhelyen jóval több pénzt kap munkájáért, mintha a környező településeken dolgozna. A munkaerőpiac folyamatos átalakulásban van és a változásokkal együtt új szakmák jönnek létre, melyre reagálnia kell a szakképzésnek is. Kíváncsiak voltunk rá, hogy vidéken vajon mit érdemes tanulni és milyen készségek kellenek a sikerhez, amivel jól lehet keresni, ezért a HelloVidék megkereste Pruma László és Horváth Miklós felnőttképzési szakértőket, hogy osszák meg velünk szakvéleményüket.
Kíváncsiak voltunk rá, hogy vidéken vajon mit érdemes tanulni és milyen készségek kellenek a sikerhez, és a jó fizetéshez. A HelloVidék megkereste Pruma László és Horváth Miklós felnőttképzési szakértőket, hogy osszák meg velünk szakvéleményüket.
Új szabadidős szórakozás születik Bács-Kiskunban: kilométereken át hajtányozhatunk a Kiskunságban. A MÁV-START járműfejlesztő mérnöke, Kékesi Márton ugyanis jelenleg azon dolgozik, hogy a használaton kívüli Kecskeméti Kisvasút vonalát hajtánypályaként élessze újjá.
Meghatározták az Európából száműzendő invazív fajok listáját. Mutatjuk, melyek végzik a legnagyobb pusztításokat.
A tavasszal berobbant járványhelyzet nemcsak a vezető autógyártó cégeket, hanem a tőlük függő magyar üzemeket is megviselte. A szektor általános és idei évi nehézségeiről a fajszi Pata József Gépipari Kft. tulajdonos-ügyvezetője, dr. Pata Ildikó nyilatkozott a HelloVidéknek.
Első ránézésre látszik, hogy a Nana nem egy klasszikus hely: a hangulata, az egyszerű dizájnja, a trendi kialakítása és a pezsgése kuriózum. Mások viszont csak annyit mondanak rá, hogy egy ízig-vérig 21. századi, sznob helyről van szó. A HelloVidék a pécsi Nana Bistro&Bar-t tesztelte.
Drámai módon emelkedik az erdőtüzek száma Magyarországon. A HelloVidék a FIRELIFE, azaz a magyar erdőtűz-megelőzési és képzési programot vette górcső alá. Mutatjuk a célkitűzéseket és az eredményeket.
i. Most annak jártunk utána, milyen tanácsokat adnak a szakemberek arra, hogy készüljünk az ünnepekre és miként vészeljük át azokat.
2020 a koronavírustól függetlenül sem alakult valami fényesen, legalábbis ami a méhészeket illeti. Az idei év eseményeiről és a kistermelők helyzetéről egy helvéciai telephelyű méhészet, az Abonyi Manufaktúra történetén keresztül kapunk teljesebb képet.
A karácsonyi sütést nehezen ússzuk meg, hiszen a család imádja a házi finomságokat, de a jó háziasszony praktikus. Tervez, felkészül, és egy fajta tésztából 3 látványos aprósüteményt is készít.
Megnéztük, mennyiért lehet most kapni egy kiló diót az ország különböző pontjain - elképesztő különbségek vannak!
Az egerek és a patkányok nemcsak a ház körül okoznak kellemetlenséget, hanem veszélyes betegségeket is terjeszthetnek, és akár jelentős a gazdasági kárt is képesek okozni az agráriumban.
Az ózongenerátort fertőtlenítésre használták, az iskola kifejezetten erre a célra vásárolta. Az igazgatóhelyettes, aki bekapcsolta, fertőtleníteni akarta az irodáját.
Testmozgás, mely több csak egy alakformálásnál. Testi, lelki edzés, melyet gyermekeddel együtt végezhetsz
Ezek az ételek nem csak egészségesek, de egy megbetegedés esetén hozzájárulnak a gyors gyógyulásunkhoz is.
\"Élvezed, ha megalázhatsz? - ordította a férje, miközben záporoztak a rúgások. Teljesen összegömbölyödött. Az egész olyan hirtelen maradt abba, ahogy elkezdődött. A férje ott térdelt mellette és magához húzta.\"
A vitaminbevitel mellett van más is, amire oda kell figyelnünk, és ami fontos részét képezi szervezetünk egészségének, immunrendszerünk megfelelő működésének.A pandémiás helyzet azonban sok szempontból nem segít az egészséges táplálkozás követésében.