Az állatbarát hozzáállás előnyökkel járhat: ezt most a legtöbb vendéglátóhely meglépi
Beszélgettünk olyan vidéki vendéglátósokkal, akik már évek óta fogadják a négylábú vendégeket, és megtudtuk, hogy milyen tapasztalatokat szereztek.
Beszélgettünk olyan vidéki vendéglátósokkal, akik már évek óta fogadják a négylábú vendégeket, és megtudtuk, hogy milyen tapasztalatokat szereztek.
Szabadulj meg a szagoktól, és frissítsd fel otthonod ezekkel a filléres trükkökkel.
Közép-Európa legnagyobb és legnépesebb ökofaluja, a Krisna-völgy minden júliusban szélesre tárja kapuit a nagyközönség előtt, hogy egy háromnapos búcsú révén prezentálja mindennapi szokásait, ökológiai praktikáit. Most mi is körbenéztünk!
Két gyermek és két felnőtt megsérült az M1-es autópályán, Budaörs környékén vasárnap délután történt balesetben, a sztrádán kifelé torlódik a forgalom.
Két fiatal meghalt közlekedési balesetben, egy harmadikat pedig súlyos sérülésekkel vittek kórházba a mentők vasárnap hajnalban Budaörsről - közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI megkeresésére.
Egy 19 éves nő két családtagját és további két embert is megkéselt Mosonmagyaróváron - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Meglepően hangozhat, de ez a hétköznapi zöldség, remek alapanyaga lehet nemcsak a lecsónak, hanem a sütiknek is: nem hagyja ugyanis kiszáradnia tésztát! Nem érződik az íze, egyszóval próbáljátok csak ki!
A nagy szárazság ellenére is vannak zöldségek, amelyek idén szuper termést hoztak. A paradicsom jól, míg a paprika nehezen viselte a meleget, ennek ellenére sokan raknak el télire is lecsót. Lesz még olcsóbb a belevaló zöldség, érdemes kivári?
Augusztusban nem árt a paradicsomok csúcsát lemetszeni, és mindenképpen érdemes még a másod- vagy harmadvetést is elvégezni - tanácsolja Borbás Marcsi, de azt is elárulja, milyen fontos kerti teendőink vannak még őszig.
Egy krumplis lángos ára 3000 forint, ezzel szemben a juhtúrós lepényé 3300 forintnál kezdődik idén.
Súlyos baleset történt péntek reggel Balatonfenyvesnél: a Keszthelyről Budapestre tartó vonat elütött egy biciklist. A forgalom szünetel a Balatonfenyves-Fonyód szakaszon, pótlóbuszok közlekednek, jelentős késésekre kell számítani.
Ráfutásos baleset okozott nagy torlódást Szombathely határában, a 87-es főúton a Metro áruház közelében. A baleset okozója azt mondta, hogy az utolsó pár száz méter már kiesett neki.
Durván egy hét múlva indul az iskola, de a pedagógushiány továbbra is aggasztó mértékben érinti a magyar oktatást.
Legyen az édes, tölteni való vagy épp csípős, az biztos, hogy a paprika évszázadok óta elengedhetetlen alapanyaga a magyar gasztronómiának.
Káliumban és egyéb tápanyagokban gazdag, de számtalan szuperképessége van a főzőbanánnak. Krumpli helyett egyszerűen és könnyen készíthetünk diétás köretet is, tudtad?
Kiderült, hogy a vásárlási szokások jelentősen eltérhetnek Budapest és a vidék között, különösen a vásárlások értéke és az egészségtudatosság terén. De vajon milyen típusú vizet részesítenek előnyben a vásárlók?
Elütött egy embert a vonat Szabadifürdő megállóhelynél, emiatt jelentősen késnek a vonatok a dél-balatoni vonalon - közölte a Mávinform szerdán a Facebook-oldalán.
Baleset miatt torlódik a forgalom az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Lajosmizsénél - közölte az Útinform szerda délelőtt a honlapján.
Az előrejelzések szerint egy hidegfront hatására ma napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, és többfelé kialakulhatnak futó záporok, zivatarok, néhol - elsősorban a Tiszántúlon - akár hevesebb vihar is lecsaphat.
Az új projektek és beavatkozások, mint például a Kis-Balaton élőhelyeinek helyreállítása, fontos lépéseket jelentenek a térség ökológiai egyensúlyának megőrzésében.