Csak óvatosan a befagyott tavakon: egy kis szórakozás az életünkbe is kerülhet
A fagyos időjárás miatt már több hazai tavunk vízfelszíne befagyott. A látszat azonban csal: ez a jég még komoly veszélyeket rejt, vastagsága nem alkalmas a sportolásra.
A fagyos időjárás miatt már több hazai tavunk vízfelszíne befagyott. A látszat azonban csal: ez a jég még komoly veszélyeket rejt, vastagsága nem alkalmas a sportolásra.
A tégla drágulása és beszerzési nehézségei miatt több cég átváltott szerelt technológiás épületek kivitelezésére, de megjelentek a szakemberek mellett a szerencsevadászok is a piacon.
A súlyos mozgáskorlátozottak és az egyéb fogyatékkal élők 2021-ben és 2022-ben is két-két alkalommal pályázhattak gépjárműszerzési, illetve -átalakítási támogatásra. Januártól ismét lehet pályázni.
Magyarországon a használt személyautók 14 százalékában lehet tekert az óra. Ez több százezer járművet jelenthet. Egy nemzetközi felmérés is azt támasztja alá, hogy hazánkban változatlanul magas lehet az óratekerések száma - írta az Infostart.
Tavaly több mint 130 ezer naperőmű-létesítési igény érkezett a szolgáltatókhoz, ez nagyságrendileg annyi, mint az elmúlt tíz évben összesen. Emiatt azonban jóval lassabban tudják kiszolgálni az ügyfeleket, ezért a szolgáltató minden érintettől türelmet kér.
Mire számítanak a szakemberek? Várható-e még nagyobb fellendülés? Cikkünkben ennek jártunk most utána, illetve megnéztük azt is, hova utazott a legtöbb magyar a téli hónapokban illetve, melyek voltak a leglátogatottabb helyek, turisztikai attrakciók.
Jelentős módosítások lépnek életbe a felsőoktatási felvételi szabályozásában 2023-ban és 2024-ben. Addig is: a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire február 15-ig lehet jelentkezni!
Elképesztően megdrágult a méz Magyarországon az elmúlt években. Ilyenkor, télen mégis érdemes naponta fogyasztani belőle, hisz rengeteg jótékony hatással bír.
Szijjártó Péter tudatta: hazánk már ma is a világ negyedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója, az elmúlt két évben tizenkilenc hónapban is az elektromos akkumulátor volt Magyarország első számú exportcikke.
Az ország számos pontján jelen vannak a külföldi munkavállalók, Szabolcs-Szatmár-Beregben ugyanúgy, ahogy például Vasban. Hogy boldogulnak nálunk? Ilyen fizetési feltételekkel és ingyen szállással nem találni magyar munkavállalókat?
Nőtt tavaly a magyarországi söripari cégek értékesítése az előző évhez képest, de továbbra is elmaradt a 2019. évitől, a hazai termelés 2022-ben a 2021-es szint közelében alakult.
A téli időszakban rengeteg magyar háztartásban üti fel fejét nemcsak a penész, hanem a rozsda is. Mit lehet tenni ellene? A drága vegyszerek helyett használjunk otthoni módszert? Tényleg működik a Coca Cola? Mi a legolcsóbb megoldás?
Három nappal korábban kézhez kaphatják a februári, valamint az emelt összegű 13. havi nyugdíjat, és számos más nyugdíjszerű ellátást azok, akik azt postai úton kérték.
Eddig tisztázatlan okból és körülmények között ütközött össze 2023. február 5-én 0 óra után pár perccel egy Bükkösd irányából Szentlőrinc felé közlekedő személygépkocsi egy, a 6-os számú főúton Pécs irányába haladó gépjárművel.
Ismét napirendre került, hogy rovarok kerülhetnek összetevőként az élelmiszerekbe Európában. Bár sokan idegenkednek attól, hogy olyan ételt egyenek, amelyekhez rovarokat (is) felhasználtak, valójában már most rengeteg élelmiszer, sőt gyógyszer van.
Utána jártunk, hogy lehet a legbiztonságosabban kirándulni a hűvös, téli napokon. Ezek a legfontosabb szabályok, amit minden kirándulónak be kell tartania.
Február végéig érdemes elkészíteni és kihelyezni a méhhoteleket, amelyekkel a lakosság is sokat tehet a beporzó rovarok védelméért - hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Legyen szó munkáról, iskoláról vagy egy hétvégi utazásról, szinte mindig kapóra jön egy finom, lehetőleg házi készítésű szendvics – ezt mutatja egy nemrégiben készült országos kutatás eredménye.
Hamarosan itt a Valentin-nap, és mikor lepjük meg egymást, ha nem ilyenkor, egy romantikus kirándulással vagy utazással? Hiszen nemcsak átélni jó a szuper kalandokat közösen a szerelmünkkel, de legalább olyan szívet melengető érzés visszaemlékezni.
Nincs az a magyar háziasszony, aki mostanában ne azon törné a fejét, miként csökkenthetné a háztartási kiadásokat.