Ennyien fagytak már most halálra Magyarországon: sokan nem is az utcán, otthonukban hűltek ki
Idén ugyan későn érkezett a valódi hideg idő, mégis november 30-ig már 32 embernek okozta a halálát hipotermia, vagyis kihűlés.
Idén ugyan későn érkezett a valódi hideg idő, mégis november 30-ig már 32 embernek okozta a halálát hipotermia, vagyis kihűlés.
Az előzetes adatok szerint 2023 októberében 7089 gyermek született, és 10 706 fő halt meg.
Jelenleg 10-20 ezerre lehet becsülni az elmúlt időszakban elhullott darvak számát.
Egy nádudvari üzemben lévő telephelyen első munkanapját kezdte hétfőn a 18 éves hajdúszoboszlói fiú, aki még aznap életveszélyesen megsérült a munkahelyén.
Kiderült, miben hunyt el Palotai Zsolt,a legendás DJ Palotai.
Megrendülve és fájó szívvel tudatjuk, hogy Csomós Mari, a Radnóti Színház tagja és a nemzet színésze ma csendben, hosszú betegség után elhunyt.
A szörnyű eset rávilágítja a figyelmet arra, hogy akadnak még bőven gondok a munkahelyi biztonsággal. 2022-ben Magyarországon 21 273 munkabaleset történt, ebből 68 volt halálos.
Meghalt egy középkorú nő szén-monoxid-mérgezésben Szombathelyen a Malom utcában - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn.
Mi az a tüdőembólia, a tüdőembólia mitől alakul ki és mikor vezet a tüdőembólia halál bekövetkezéséhez? Mik a tüdőembólia jelei, avagy a tüdőembólia tünetei, okozhat-e halált?
A következő évtizedekben Magyarországon is, de az egész világon nagy kihívást jelent majd az Alzheimer-kórral, demenciával élők gondozása.
Veszélyes, 37 mm-es német páncéltörő gránát került elő a Dunából az alacsony vízállás miatt, kilőtt, de fel nem robbant állapotban.
A Gyulai István Általános Iskola az egész közösség nevében fejezte ki részvétét a 9 éves, tragikus körülmények között elhunyt Ricsi családjának.
A szombati támadás izraeli halálos áldozatainak száma az egészségügyi minisztérium jelentése szerint már hatszáz fölött van, és eddig 2156 sebesültet szállítottak kórházba.
Sólyom László "óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt hosszú betegség után" hunyt el - közölték.
Rakétaeső zúdult Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből szombat reggel,
Több mint 10 százalékkal csökkent a halálos balesetek, és csaknem 20 százalékkal az ezekben meghalt emberek száma idén az elmúlt év azonos időszakához képest.
Tovább terjedhet az Egyesült Államok és Európa déli részei felé a dengue-láz még ebben az évtizedben – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Tíz hónap fogházbüntetésre ítélte a bíróság azt az orvost, akinek mindkét betege műhiba miatt hunyt el. Az ügyészség szerint a traumatológus alapvető vizsgálatokat mulasztott el.
A munkakörülmények javulását jelzik a munkavédelmi mutatók, melyek alapján a munkabalesetek és halálos kimenetelű munkabalesetek száma is csökkent.
A ritka és halálos Nipah-vírus okozta megbetegedés következtében történt két haláleset miatt több iskolát, bankokat és más intézményeket zártak be a hatóságok Indiában.