Végre döntöttek a magyar óraátállításról: nem biztos, hogy mindenki örülni fog
Hát eldőlt.
Hát eldőlt.
Korábban a magyarok nagy része is az eltörlés mellett szavazott.
Nem fogadta el az EP a sofőrök pihenőidejére és kiküldetésére vonatkozó indítványokat.
Az Európai Parlament döntésével egy évek óta húzódó vita végére tett pontot.
Az EU-ban nem lehetnek másodosztályú vásárlók.
Te mit gondolsz erről?
Szigorodnak a fogyasztóvédelmi előírások.
Nem lennénk most a kamukaja-terjesztők helyében.
És persze van néhány "spórolós" trükk is az EP-ben.
Innen jön a hús a lasagne-hoz: ezt is tudni fogjuk majd.
Csak a napidíjuk 90 ezer...
Ma 16 óráig kérhet mozgóurnát a helyi jegyzőtől a mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt választópolgár.
Csütörtök reggelig már 32 ezren jelezték, hogy nem a lakóhelyükön voksolnak.
Nagyobb biztonságban lesznek ezentúl a külföldre küldött munkavállalók.
Bárki nyithat alapszolgáltatást nyújtó bankszámlát, aki legálisan tartózkodik az Unióban.
A roaming-díjak eltörlése akár áremelkedést is hozhat a távközlési piacon.
A magyarországi korkedvezményes nyugdíjak ügyét tárgyalja az Európai Parlament
Kedvezőbb feltételek jöhetnek a légi utasok számára, legalábbis az Európai Parlament (EP) által elfogadott módosítások szerint.
Az EU másik tagállamába költöző egyéneknek és vállalatoknak egyaránt kevesebb papírmunkával kell majd megbirkózniuk.
Jogunk van alapszolgáltatásokat nyújtó fizetési számlát nyitni.