Erre senki nem számított: elhagyja az országot Csobot Adél
Egy cipőreklámot forgat a tengerentúlon az énekesnő, akinek logisztikáznia is kell, hogy megoldható legyen ez.
Egy cipőreklámot forgat a tengerentúlon az énekesnő, akinek logisztikáznia is kell, hogy megoldható legyen ez.
Barátjukat megsegítendő hozták létre az internetes műsort, amiből már március óta nincs új rész. Boros Lajost jó eséllyel már nem halljuk mikrofonba beszélni.
Egy-egy influenszert elsősorban azért kisérnek figyelemmel, mert olyan anyagokat készít, amit értékesnek (49%) vagy élvezetesnek (44%) találnak.
Több mint három hónappal azután, hogy a TV2 bejelentette, tizenkét év után újraindítja a legendás tehetségkutató műsorát, a Megasztárt, nyilvánosságra került, kik alkotják a zsűrit.
G.w.M kedveli a kényelmes viseleteket is, de ha ki akar öltözni, túlzásokba esik. A rapper kifejtette, "ha olyan napom van, akkor Gucciban megyek le egy doboz tejért."
155 milliós luxusverdát csodálhattak meg nemrég azok, akik a Balatoni útnál jártak. Meglepetésük még nagyobb lehetett, mikor meglátták, ki próbál éppen benzint szerezni bele.
Volt egy pillanat, mikor azon is el kellett gondolkodnia, miből vesz parizert magának és a lányának.
Majka a fiával látogatott el a Balázs Kicks-be, de az egyik lábbeli árát nem tudta szó nélkül hagyni.
Egyes világsztárok a művészetükön keresztül szereztek mesés vagyont, míg mások a vállalkozásukat is felhasználták ehhez. De vajon kik a leggazdagabbak köztük és mekkora a vagyonuk?
Fontos, de gyors beavatkozáson esett át a celeb, és most a szövettani eredményre vár.
Elhagyta a börtönt Aurelio. A ValóVilág 6 győztese napra pontosan két évvel a bevonulása után léphetett ki.
OnlyFans-karrierjéről beszélt egy műsorban Molnár Anikó, szerinte semmi szégyellnivaló sincs abban, amit csinál.
Újabb műsorvezetőt igazolt az RTL, Majka mellett Pápai Joci is a csatornánál folytatja a televíziós karrierjét.
100 ezer dollárért, azaz mintegy 35 millió forintért bunyózhatnak az idei Sztárbox nyertesei egy még szerveződő versenyen, ahol 8-10 ország versenyzői vesznek majd részt.
Sok volt a teendő, nem jutott rá idő, bár már szinte mindenről megegyeztek. Az énekesnő és a sztárszakács is új életet kezdett már, ám a gyermeküket továbbra is közösen nevelik.
Jelentkezett Dobos Evelin, elárulta, hogy részt tud e venni a mai Sztárbox döntőjében.
Többen is kiakadtak, mert ugyan a csatorna bejelentette, hogy már elfogytak a jegyek a Sztárbox mérkőzéseire, sokan mégis visszaéltek ezzel és elkezdet hamis jegyeket árulni.
Súlyos milliókat keresnek a celebek a Sztárboxban: állítólag a felkészülés alatt havi 2 millió forintot kaphattak, az élő adásokért pedig 5-10 millió forint lehet a gázsi.
A RTL közzétette a Sztárbox elődöntőinak beosztását, sok izgalmas és várva várt párosítást született.
Pénzt akarnak kicsalni a Megasztár győztesének nevében, ő azonban gyorsan közölte, hogy természetesen nem ő áll emögött.