Kijött a hivatalos rendelet: kedden 23 órától megszűnik a benzinárstop
Megjelent a rendelet a benzinárstop eltörléséről: ebben az áll, hogy az uniós szankciók életbe lépése okán szüntetik meg, a rendelet kedden 23 órakor lép hatályba.
Megjelent a rendelet a benzinárstop eltörléséről: ebben az áll, hogy az uniós szankciók életbe lépése okán szüntetik meg, a rendelet kedden 23 órakor lép hatályba.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tart kedden 22:30-kor Gulyás Gergely és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója.
Komoly áruhiány alakult ki a boltokban országszerte az árstopos termékekból, vannak, akik emiatt már külföldre járnak vásárolni.
A héten már most sokan maradtak ugyanis üzemanyag nélkül, és már a múlt hét óta nehézkes az ellátás.
A Volánbusz mindenkit megnyugtat: a BKV-hoz hasonlóan saját telephelyein oldja meg a tankolást, ahol egyelőre zavartalan az ellátás.
Rengeteg olyan történet kezdett el terjedni a közösségi médiában, mely szerint a benzinkutakon a mentősöket sem szolgálták ki. Az ügyben megszólalt Győrfi Pál is.
A katasztrófavédelem közölte, hogy bár járműveik az országos kúthálózaton tankolnak, de eddig a tűzoltó gépjárművek bevethetőségét veszélyeztető helyzet nem alakult ki.
Jelenleg Magyarországon inkább az a kérdés, melyik kúton lehet egyáltalán tankolni. A százhalombattai finomító újraindításán múlik minden.
A december hónap is üzemanyagár csökkenéssel indul a magyar benzinkutakon.
Az újraindítást a magyar olajvállalat december másodikára, péntekre tervezte ezt, de így már bizonyos, hogy ez a héten elmarad.
Nagy Márton szerint igaz, hogy nehéz a kis kutaknak, de túl nagy pánikot keltenek.
Már meghallgatható az Első Yard, a Pénzcentrum podcast sorozatának Harsányi Zsoltról szóló epizódja.
Szentkirályi Alexandra jelentette be, hogy újfent ülésezni fog az Operatív Törzs. Bár konkrétumokat nem osztott meg, de vélhetően az üzemanyaghiány lehet a napirendre tűzve.
A Független Benzinkutak Szövetsége jelenleg 150 településről tud, ahol akadozik az ellátás.
Könnyen lehet, hogy jövőre nem lesz már fenntartható a benzinárstop az ellátási gondok miatt.
A jövő héten sem szállít üzemanyagot a Mol egyes kisbenzinkutaknak - derült ki a cég értesítéséből, amelyet a Független Benzinkutak Szövetsége osztott meg a Pénzcentrummal.
Abban, hogy Magyarországon közösségi szinten is magas az élelmiszerinfláció, aminek az aszály, az elszálló energiaárak és a háború egyaránt az okai.
Az egyre növekvő infláció mellett lassan luxussá válik, hogy reggelente munkába menet péksüteményt vásároljunk magunknak a szembejövő üzletekben.
Tovább csökkennek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 9 forint lehet, a gázolajnál 8 forinttal kerül majd kevesebbe a beszerzési ár.
A Független Benzinkutak Szövetsége újabb jó pár településsel bővítette azoknak a helységeknek a listáját, ahol korlátozásokat bevezető kutak találhatóak. Íme a lista, hol ne próbálj tankolni vidéken!