A világ népességének egyharmada fertőződhet meg a sertésinfluenzától, legalábbis egy angol kutatóintézet szerint.
Az Imperial College London kutatói szerint a sertésinfluenzában minden megvan, hogy valódi világméretű járvánnyá alakuljon, mivel gyorsan terjed emberről emberre. A következő hat-kilenc hónapban minden esély megvan arra, hogy világszerte elterjedjen.
A baljós előrejelzés ellenére azonban a kutatást vezető Neil Ferguson professzor nem adott egyértelmű prognózist a halálos esetek számára. Nem világos ugyanis egyelőre, hogy az influenzajárvány világméretekben is halálos lehet, vagy nem okoz nagyobb gondot, mint egy "szokásos" pandémia.
View 2009 H1N1 Flu Outbreak Map in a larger map
Az eddig elvégzett kutatások szerint a Mexikóban kitört sertésinfluenza legalább annyira veszélyes, mint az 1957-es járvány, amely kétmillió halálos áldozatot követelt világszerte, de annyira azért nem, mint az 1918-as. Utóbbi 50 millió halálesetért volt felelős, mire sikerült megfékezni.
Korábban: Kövesse élőben az influenzavírus útját!
Évente nagyjából a világ lakosságának egytizede fertőződik meg a szokásos őszi-téli influenzában, így a mostani járvány betegeinek száma ennek akár a háromszorosa is lehet. A probléma csupán annyi, hogy egyelőre nem világos, a mostani H1N1-vírus mennyivel halálosabb, mint a szezonálisan előforduló kistestvérei.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ha ki szeretné próbálni, milyen kemény is egy világot elpusztító járvány élete, kattintson ide. A folytatásért pedig ide.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







