13 °C Budapest

Szikora: "Az APEH nem utálnivaló!" - az adózás első negyedéve

Pénzcentrum
2009. április 2. 12:55

93 %-os a feldolgozottság Az APEH első negyedéves statisztikái bizonyítják, hogy az új bevallás feldolgozási rendszer jól vizsgázott, idén sokkal kevesebb a hibás bevallás, mint akár csak az elmúlt évben. Március végére a bevallások feldolgozottsági aránya elérte a 93 %-ot, a hibás bevallások száma jóval alacsonyabb a 2008-ban benyújtottakhoz képest.

Szikora János, az APEH elnöke megerősítette: "Az APEH azzal, hogy fél év alatt megvalósított egy olyan bevallás feldolgozási rendszert, amelynek élesítését más országokban akár két éves előkészítő munka és egy éves tesztidőszak előz meg bebizonyította, hogy nem az a hivatal, amelytől félni kell, vagy amelyet utálni kell, hanem egy komoly eredményekre képes modern intézmény!"

Már az első negyedév eredményei alapján érzékelhetőek a hatóság által bevezetett rendszer előnyei. Március végéig közel 1,3 millió szja bevallás érkezett be a magánszemélyektől és az egyéni vállalkozóktól, míg 2008-ban ez a szám alig haladta meg az 1,1 millió darabot. A tavaly március végéig befogadott bevallások 34,1 %-a tartalmazott hibát, idén ez az arány 22,5 %.

A két évtizede használt feldolgozó rendszer felett eljárt az idő, az elektronikus bevallások számának emelkedése indokolttá tette egy továbbfejlesztett, a mai kor igényeinek minden tekintetben megfelelő technológia kialakítását. Nagy előnynek tekinthető és jelentésen csökkenti a hibázás lehetőségét, hogy a külső internetes és a belső feldolgozási programok azonos összefüggés vizsgálati szempontok alapján működnek.

A nyilvántartások alapján valamennyi adónemet tekintve március 28-ig közel 5 millió bevallást nyújtottak be az adózók, ezek 82 %-a - nagyrészt a társaságokra vonatkozó kötelezettségnek köszönhetően - elektronikus úton jutott el az APEH-ba. Az összes bevallásra vonatkozó hibaarányt öt százalékponntal idén sikerült 7 %-ra mérsékelni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mennyi késedelmi kamatot fizetett ki eddig az APEH?

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem