21 °C Budapest

Rettentő szokások rabjai a magyarok: súlyos betegség, nyomor lehet a vége

2018. augusztus 23. 15:15

Mire valaki felnő, sanszos, hogy rengeteg rossz szokása alakul ki. Vannak közöttük olyanok, melyeket fiatalon még kezelni lehet, de 30-on túl, a felnőttség jegyében érdemes tőlük megszabadolni. Ebből mutatunk most tizenkettőt, van közöttük rákkeltő, a teljes napot megnyomorító és egyéb kárt okozó viselkedésforma is.

30 fölött érdemes jobban odafigyelni magunkra, hisz ahogy öregszik a szervezetünk, úgy egyre kevésbé bírja ki károsodás nélkül, ha nem vigyázunk rá megfelelően. A Business Insider saját brit szerkesztőségének tagjai, valamint ismerőseik, rokonaik mondták el, hogy milyen fiatalkori rossz szokásukat küzdötték le, mire betöltötték a harmincadik életévüket. Bátran szemezgethetsz az eredeti 50-es listából is angolul, de mutatjuk azt a 12-t, amelyekről talán a legsürgetőbb leszokni.

Party-dohányzás

Mindenki tudja, hogy káros cigizni, de sokan vannak, akik csak akkor gyújtanak rá, amikor elmennek bulizni vagy megisznak néhány italt, és azt gondolják, hogy ez rendben van. Mindemellett fontos figyelembe venni, hogyha csak keveset cigizel, akkor is nagyobb eséllyel leszel rákos vagy futsz bele egy szívbetegségbe, mintha soha nem gyújtasz rá.

Összevissza és keveset aludni

Fontos, hogy állandó alvásidőd legyen, amelynek jótékony hatását egész életedben élvezheted. Korábban megírtuk, hogy Metthew Walker, a kaliforniai Berkeley Egyetem alvástudományi központjának igazgatója arról a következőt nyilatkozatta a brit Guardiannek:

azt javaslom az embereknek, hogy minden körülmények között ugyanabban az időpontban menjenek aludni és keljenek fel naponta. Én nagyon komolyan veszem az alvást, mert láttam a bizonyítékokat. Amint tudod, hogy csupán egyetlen este, amikor négy-öt órát alszol csak, 70 százalékkal csökkenti azon sejtjeid számát, melyek a testedben megjelenő ráksejteket támadják meg, vagy, hogy az alváshiány összefügg a bélrendszeri rákfajták, a prosztata- és az emlőrák kialakulásával, de akár ha csupán arra gondolsz, hogy az Egészségügyi Világszervezet az éjszakai munka minden formáját valószínűsíthetően rákkeltőnek minősítette, mi mást tehetnél?

Kinyírni a növényeidet

Több szempobntból is problémás, ha veszel egy növényt, majd nem ápolod és hagyod elpusztulni. Először is, 

  • ez egy előlény, tehát ha felelősséget vállalsz érte, akkor vigyázz is rá, 
  • másfelől pénzkidobás, ha megveszed és hagyod kiszáradni, 
  • harmadrészt pedig a felelősségvállalási képességednek is jót tesz, ha vigyázol valamire, ami él és amiért pénzt adtál.

Az anyagcserédre bízni, hogy formában maradj

Magyarország az OECD-tagok közül a negyedik legelhízottabb ország. Sokan bíznak benne, hogy majd az anyagcseréjük megoldja, hogy ne hízzanak el, de ez általában nincs így. Legalább heti háromszor érdemes sportolni, ha valós eredményeket szeretnénk elérni az egészségünkkel kapcsolatban a Business Insider korábbi életmód írója szerint.

Olcsó bort inni

Sokan az élekoruk előrehaladtával vissza akarnak venni az elfogyasztott alkohol mennyiségéből. A Business Insider szerint van egy elmélet, mely szerint, ha drágább italokat iszunk, akkor jobban kiélvezzük őket, és lehetséges, hogy kevesebbet is fogyasztunk belőlük.

Túl sok kompromisszumot kötni a párkapcsolatunkban

A Business Insider pszichológiai és párkapcsolati riportere szerint abba kell hagyni az állandó kompromisszumkötést arra vonatkozóan, hogy mit érdemlünk meg egy kapcsolatban. Ebbe az is beletartozik, hogy ne kergessünk valakit a végletekig, ha egyébként tudjuk, hogy az illető nem érdeklődik irántunk.

A fizikai egészségünket a mentális elé helyezni

A diéta és a mozgás nem öncélú, és nem csak arra való, hogy jobb legyen a megjelenésünk. Az is fontos, hogy jobban érezzük magunkat tőle, így ha a rutinjaink megszegése miatt állandó lelkiismeretfurdalásunk van, akkor gond van az egyensúllyal.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Képtelennek lenni főzni

Fontos, hogy normálisan tudjunk főzni, a mikrós kaja ugyanis diákkorunkban megfelelőnek tűnő étrend lehet, de idősebb korban már szomorúan hat, hogy még mindig igénytelen ételeket eszünk. Ha pedig állandóan étterembe jársz, azt erősen meg fogja érezni a pénztárcád.

Olyan emberekkel időt tölteni, akik miatt jelentéktelennek érzed magad

El kell fogadni, hogy nem mindenki fog minket szeretni, és ezekkel az emberekkel nem érdemes időt tölteni. Meg kell tanulni azokkal az emberekkel élni és azokat az embereket szeretni, akik úgy fogadnak el minket, ahogy vagyunk - robbantotta be a közhelybombát a Business Insider egyik írója.

Nem törődni az intim egészégünkkel

Sokan nem törődnek az egészségükkel és ez különösen igaz a nemi úton terjedő betegségekre. Az egészséges és felszabadult nemi élethez ugyanakkor szükséges, hogy tudjuk, nem szenvedünk semmilyen betegségben, így 30 éves kor fölött érdemes rendszeresen szűrésre járni.

Minden hónap végén elszegényedni

30 éves kor fölött ideje végre megnézni, hogy mire költünk, és hogyan tudunk spórolni. Rengeteg applikáció is segíthet minket a büdzsénk rendbetételében.

Nem rendelkezni nyugdíj megtakarítássa

A városi legenda szerint Albert Enistein azt mondta, hogy a kamatos kamat a világ nyolcadik csodája, aki megérti, hogy mit jelent, az hasznát tudja venni, aki nem, az viszont rá fog faragni. A lényeg, hogy a kamatos kamat miatt a korán félretett pénzünk sokkal többet ér a nyugíjunk szempontjából, mint amit később takarítunk meg. Itt van néhány tipp, hogyan takarékoskodj:

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem