Exterior of the Hungarian national bank in Budapest, Hungary. The central bank of the Republic of Hungary is known as the MNB.

Erről minden magyar ingatlantulajnak tudnia kell: hozzányúl az MNB a lakásbiztosításokhoz

2024. december 20. 20:01

Az MNB öt eszköz bevetésével élénkíti a versenyt a – törvényben szabályozott – márciusi éves lakásbiztosítási kampányok kapcsán - olvasható a jegybank közleményében. Ennek részeként a pénzügyi felügyelet vezetői körleveleket adott ki, amelyekben jó gyakorlatokat fogalmaz meg az összehasonlítást és a váltást segítő adatok feltüntetéséről, a tartamengedmény nyújtásáról és a társasházaknak a kampányba való fokozott bevonásáról, emellett rugalmasabbá tette a fogyasztóbarát otthonbiztosítás díjhirdetési feltételeit is.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) négy vezetői körlevelet adott ki a biztosítóknak és biztosítási alkuszoknak az évenkénti márciusi lakásbiztosítási átszerződési időszakokkal kapcsolatos az ügyfelek érdekének védelmére, a tájékoztatási és jogalkalmazási gyakorlat egyértelműbbé tétele érdekében.

Az MNB egyrészt kiegészítette a lakásbiztosítási átszerződési időszakról szóló, az ügyfeleknek évente kiküldendő mintalevelek tartalmát. Az ügyfelek kalkulációinak megkönnyítése, illetve az új szerződések megkötése érdekében e tájékoztatókba is bekerültek a meglévő lakásbiztosítással kapcsolatos adatok (kötvényszám, biztosított ingatlan főbb adatai, éves biztosítási díj, esetleges tartamengedmény vagy – pl. lakáshitel miatt – a biztosítási kifizetés engedményezése).

Nyomatékosította az MNB az ügyféltájékoztatóban azt is, hogy a kampányidőszakban felmondott szerződések egységesen április 30-án szűnnek meg (addig a díjat meg kell fizetni). Az érintett ügyfeleknek a folyamatosság, ingatlanuk védelme érdekében ezért fontos gondoskodniuk arról, hogy már május 1-jétől rendelkezzenek új biztosítási kötvénnyel. A biztosítóktól jó gyakorlat, ha az ügyfeleket január 25. és február 15-e között kiküldött levélben tájékoztatják a tavaszi átszerződési lehetőségről, és ezt kiegészítik a szerződés megkötését elősegítő adatokkal feltüntetésével is.

A felügyelet másik körlevele a több biztosító által a lakásbiztosítások mellé adott tartamengedményekkel (vagyis „a hosszabb időre szerződők alacsonyabb díjat fizetnek” elvével) kapcsolatos nemkívánatos jelenségeket szünteti meg. Az MNB a maximum 3 éves tartamengedményt tartja jó gyakorlatnak. Az ügyféligények ugyanis gyorsan változnak és a hosszú kötöttséggel járó tartamengedmények (mivel a szerződésből való idő előtti kilépésnél az ügyfélnek meg kell fizetnie az elengedett díjrész különbözetét) akadályozhatják az ügyfelek szabad átszerződését, akár a kampányok idején is.

Az MNB emellett azt támogatja, hogy a tartamengedmény, díjkedvezmény időszakának lejárta után az adott lakásbiztosítások további feltételek nélkül maradjanak fenn, vagyis az adott ügyfelek biztosítási díja legföljebb a szerződéses indexálás szerint változzék. Nem követendő gyakorlat, ha a biztosító ehelyett automatikusan – esetleg az ügyfelei ismételt hozzájárulása nélkül – megújítja a jogot arra, hogy bizonyos újabb periódusra visszakövetelhesse magának az engedményt akkor, ha ügyfelei felmondanák szerződésüket.

Az alkuszoknak címzett körlevelében az MNB elvárja, hogy a biztosításközvetítők a velük élő megbízással rendelkező ügyfelek lakásbiztosításait kétévente – a szerződéses évforduló előtt legalább 2 hónappal – vizsgálják felül, s ezt ellenőrizhetően dokumentálják is. Az alkuszoknak tájékoztatniuk kell ügyfeleiket arról, hogy azok biztosításai fedezik-e a biztosított vagyontárgyak értékét, s célszerű aktívan bevonni az ügyfeleket a felülvizsgálatba (pl. azoknak az ingatlan, ingóságok értékének változásáról szóló közlésével). Emellett informálniuk szükséges a biztosítottakat a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) lehetőségéről, illetve arról is, hogy ha valaki adott hitelfedezeti lakásbiztosításáért kamatkedvezményt kap bankjától, akkor egy másik biztosítóhoz való átszerződéssel esetleg elveszítheti azt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 456 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 140 517 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A társasházaknak a lakásbiztosítási kampányokba való aktívabb bevonása érdekében az MNB egy további körlevélben felhívta a biztosításközvetítőket: fejlesszenek olyan online összehasonlító kalkulátorokat (a biztosítók aktív webszervízes támogatásával), ami megkönnyíti a maximum 6 lakásos társasházak választási lehetőségét az ajánlatok között. Az ennél több lakást magukénak tudó társasházak esetében az MNB azt szorgalmazza, hogy a biztosításközvetítők a kampányidőszakokat megelőzően, január-februárban keressék meg azok közös képviselőit a társasházak vagyonbiztosításának felülvizsgálatára. Ez lehetővé teszi, hogy a társasházbiztosítások átkötéséről szóló közgyűlési döntések még az átszerződési időszakban megszülethessenek.

Az MNB a piaci konzultáció alapján a megfelelő felkészülési idő biztosítása érdekében a nagyobb fejlesztéseket 2026-tól várja el a biztosítóktól, de jó gyakorlatnak tartja, ha a körlevelekben foglaltakat már 2025-től alkalmazzák az intézmények.

Az MNB módosította az MFO feltételrendszerét is, aminek legfőbb célja, hogy a fogyasztóbarát lakásbiztosítások is fel tudják venni a versenyt a lakásbiztosítási kampányok során a rugalmasabb árazási feltételek mellett versenyző hagyományos lakásbiztosításokkal. Eddig ugyanis az MFO termékek díjtételeit csak negyedévente a negyedév első napjára lehetett módosítani, továbbá mindezt 60 nappal korábban be kellett jelenteni az MNB részére. Ezzel szemben a hagyományos lakásbiztosítások díjai a kampány során akár többször is változhattak, így az MFO háttérbe szorult. Ezt a feltételt tette rugalmasabbá a bevezetett módosítás, ami lehetővé teszi, hogy akár másnapra új díjat hirdethessenek a biztosítók az MFO termékekre.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. február 6. 16:57
Szaldó címmel indul egy új tévéműsora, Cash flow címmel pedig podcastja a Világgazdaság volt főszerk...
Kiszámoló  |  2025. február 6. 14:39
A frissen megválasztott politikusok esetén az első száz nap után szokás mérleget vonni, hogy mit csi...
Holdblog  |  2025. február 6. 12:21
Nagyot esett múlt hét óta az amerikai techszektor egy jelentős része a DeepSeek megjelenésének hírér...
Kasza Elliott-tal  |  2025. február 2. 14:30
2017-18 tájékán, amikor német meg osztrák részvényekkel kereskedtem, gyakran állítottam be stopot. V...
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. február 6. csütörtök
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33