Így jár be a munkahelyére a magyar: majdnem egyharmaduk ingázik

2018. december 28. 16:30

Hogyan járunk munkába, iskolába, mennyi időt vesz ez el? Ezt a kérdést tette fel a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatásában. A kutatás kitért arra, hogy ki viseli az utazás anyagi terheit, illetve a telekocsizás használatára is rákérdezett. A Bónusz Brigád novembertől mozgalmat indított azért, hogy minél több autós vigyen magával utasokat, ha közös az úti céljuk.

Mindenki életében fontos kérdés, hogy mennyit kell naponta utazni a munkahelyre, mennyi időt, pénzt és energiát visz el naponta az utazás? A 2018 novemberében készült online felmérésben résztvevők 71 százaléka egyazon a településen él és dolgozik - derül ki a Bónusz Brigád közleményéből. Ez az arány a fővároson és nagyvárosokon kívül jóval alacsonyabb: a községekben és kisebb városokban élőknek mindössze 26, illetve 37 százalékának nem kell naponta kimozdulni városából vagy községéből.

Milyen messze van egymástól az otthon és a munkahely?

Mindössze a kitöltők 1 százaléka mondta, hogy otthonról dolgozik, a legtöbben (28%) 5-10 km távolságra, 27 százalék pedig 11-25 kilométerre dolgozik a lakóhelyétől. A legszerencsésebbeknek a válaszadók 7 százaléka bizonyult: ők gyalogos távolságra dolgoznak/tanulnak otthonuktól, ugyanennyien vannak, akik naponta több mint 50 kilométert ingáznak. A községben élők munka- és tanulási lehetőségei az adatok alapján távol esnek otthonról: esetükben ez az arány sokkal magasabb, közel minden ötödik válaszadó ilyen nagy távolságra jár dolgozni.

Mennyi idő alatt?

A legtöbben fél - egy óra alatt érnek be iskolájukba vagy munkahelyükre (36%), de alig marad el ettől a maximum fél óra alatt beérők (34%) aránya. A községekben és kisebb városokban élők utaznak a legtöbbet: nekik 24, illetve 23 százalékuk minden nap legalább 1 órát utazik a munkahelyére. És nyilvánvalóan délután ugyanennyit vissza az otthonukba. 

Nyomkodjuk a telefont?

Vannak, akik kifejezetten szeretnek hosszan utazni: ráhangolódnak a munkára, elintéznek pár telefont, ránéznek a munkahelyi levelekre vagy épp ekkor jut idejük olvasni. A GKI Digital és a Bónusz Brigád arról is megkérdezte az oldal vásárlóit, hogy mit csinálnak utazás közben: a legtöbben (38%) zenét hallgatnak, a második legnépszerűbb tevékenység (29%) pedig az olvasás lett. A fővárosban még ennél is többen olvasnak a járműveken, közülük 37 százalék jelölte meg ezt. Az emberek negyede semmit nem csinál, a többiek a telefont használják időtöltésre: céltalanul nyomkodják (9%), játszanak (11%), chatelnek (17%), illetve munkahelyi emaileket intéznek (13%) rajta. 

Milyen költséggel jár eljutni a munkába? 

Fontos kérdés, hogy mindez mennyibe is kerül az embereknek? Nos, minden harmadik válaszadó 5 és 10 ezer forint között költ erre havonta, a Budapesten élők közel felének kerül ennyibe a napi utazás. 30 százaléknak sikerül 5000 forint alatt megúsznia az utazást, 9 százalék viszont több mint havi 25 ezret költ a munkába járásra. Ezt persze részben vagy egészben térítheti a munkahely, mégis a többség (64%) esetében ez nincs így. Minden ötödik válaszadónak részben téríti a munkába járás költségeit a munkahelye, 13 százalékuknak teljes egészében átvállalja az utazási költségeket a munkáltató.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Autó, bicikli, tömegközlekedés

Ami a munkába járás módját illeti, magasan (53%) a tömegközlekedést használók voltak a legtöbben a válaszadók közül, a fővárosban 70 százalék választja a tümegközlekedést minden nap. Saját autóba 35 százalékuk ül nap mint nap (ehhez jön még a céges autók, mellyel 5 százalék jár), még ennél is magasabb az autóhasználók aránya a megyei jogú városokban, a válaszadók közel fele így jut el nap mint nap munkahelyére, iskolájába. Az egészségesebb kerékpározást minden ötödik, a gyaloglást 16 százalék választja.

Telekocsi?

Nagyon sok olyan autót látni minden reggel és délután, melyben mindössze egy ember ül. A felmérés kitöltőit arról is megkérdezte a Bónusz Brigád és a GKI Digital, hogy mit szólnak az #elviszlek közösségi autómegosztó mozgalomhoz, ahol egy piros kerek #elviszlek matricával a szélvédőn közlekedő autósok szívesen elviszik például a buszmegállóban várakozó utazókat azon a szakaszon, amelyen közös az útjuk. A válaszadók 71 százaléka szívesen kipróbálja és utazik ilyen autóval, a maradék 29 százalék nem szállna be idegenhez. 

De vajon hányan vennének fel idegent a saját kocsijukba? A válaszadók negyede nem tenne ilyet, ők arra hivatkoztak, hogy nem bíznak az emberekben. A kitöltők fele ezzel szemben felvenne idegent amennyiben ennek bármilyen szervezett keretet biztosít például egy mozgalom, egy közös hashtag vagy egy ismert vállalkozás, mint a Bónusz Brigád által indított #elviszlek mozgalom. Talán nem véletlen, hogy a válaszadók ugyanilyen arányban hallottak már, illetve használták már a telekocsi szolgáltatást, így számukra nem ismeretlen műfaj idegeneket felvenni vagy beszállni ismeretlen autóba.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem