7 °C Budapest

Lecserélnéd a verdát? Ezeket a 3 éves modelleket messzire kerüld el

2018. július 8. 13:01

14 ezer autótulajdonos visszajelzései alapján készült felmérésből derült ki, melyek a legmegbízhatatlanabb modellek a személyautó-piacon. Az értékelés az alapján készült, hogy milyen gyakran hibásodott meg a maximum három éves autó, mennyire voltak komolyak ezek a hibák, lehetett-e továbbra is közlekedni velük, illetve megjavították-e garanciálisan.


Ha súlyos milliókat fizetünk ki egy új autóra, vagy esetleg évekre eladósodunk miattuk, akkor az utolsó dolog amire számítunk az, hogy pár hónap, egy-két év után megáll alattunk. Szerencsére ma már rengeteg újautó tulajdonos véleményéhez, visszajelzéséhez hozzáférhetünk, mely alapján megtudhatjuk, mely modellek hajlamosak cserben hagyni minket. 

A WhatCar.com, a legnagyobb brit autós véleménygyűjtő portál 14 ezer olvasó válaszaiból állította össze a 10 legmegbízhatatlanabb modell listáját, amit a Daily Mail összeállításából ismerhettünk meg. A megbízhatósági felmérés az alapján készült, hogy mennyi gond volt az autó motorjával a múlt évben, és a javítás alatt milyen szintű szolgáltatást kaptak, az menyi ideig tartott. A válaszok alapján pontozták a modelleket, íme a 10 legkevésbé megbízható típus:

10. Mercedes-Benz B-osztály

Megbízhatóság: 46,2 százalék

A B-osztályos Mercedes tulajdonosainak több, mint harmada, 35 százaléka mondta, hogy hibát észlelt az autója működése közben a tavalyi év során. És nem csak jelentéktelen hibákat: sokan tapasztaltak motor-, elektronikus-, váltó- és kuplungproblémákat, melyek miatt nemtudták használni az autójukat, a javítás pedig több mint egy hetet vett igénybe.

9. Mercedes-Benz E-Class

Megbízhatóság: 46,1 százalék

Az Egyesül Királyság prémium szalonjainak egyik legkeresettebb típusa is felkerült a 10-es listára. A lejújabb E-osztályos Mercedes ára alapján könnyen gondolhatnánk, hogy tartós járgányról van szó, valójában azonban az új tulajdonosok csaknem negyede, 24 százaléka állította róla a tavalyi évben, hogy nem megbízható. Az egyik leggyakoribb problémaként a belső borítást említették, valamint egyéb elektronikai meghibásodások miatt panaszkodtak - igaz a problémákat garanciálisan megjavították.

8. Nissan Qashqai (dízel)

Megbízhatóság: 44,2 százalék

A modellek csaknem felével volt probléma újkorában a tulajdonosok szerint, főként az elektronikával: a navigációs, kommunikációs rendszerrel és a légkondival. Ötből egy esetben bizonyult hibásnak az akkumulátor. Ezektől persze még nem vált használhatatlanná az autó, és a Nissan meg is javította őket garanciálisan.

7. Land Rover Discovery Sport (dízel)

Megbízhatóság: 43,8 százalék

A Land Rovereket úgy hirdetik, mint erőtől duzzadó monstrumokat, amelyek számára nem létezik akadály. Ám a Discovery Sport nem teljesít olyan jól, mint azt elvárhatnánk tőle. A nyilatkozók szerint ötből két esetben észleltek hibát az elmúlt 12 hónapban, legtöbbször a karosszériára és a belső burkolatra panaszkodtak. A szervízben ezeket a hibákat azonban ingyen megjavították, és kevesebb mint egy hét múlva már újra lehetett velük közlekedni.

6. Jeep Renegade

Megbízhatóság: 42,1 százalék

A Jeep legutóbbi modelljét, a Renegade-ot úgy reklámozzák, mint a tökéletes off-road modellt. A WhatCar.com olvasóinak ehhez képest 100-ból 43 modellel problémájuk volt, és nagyészt nem apróságok miatt panaszkodtak: motor-, elektromos- és fékproblémáik is voltak, főleg nem motorikus, elektromos meghibásodásokat jelentettek. De panaszkodtak a karosszáriára, a benzinrendszerre, a kormányozhatóságra és felfüggesztési hibákra is. Igaz, a gyártó vállalta a felelősséget és garanciálisan kijavította a hibákat.

5. Jaguar XE (dízel)

Megbízhatóság: 36,7 százalék

Míg ennek a modellnek a benzines változata igazi robosztus, addig a dízelmotorosok már gyakrabban hagyták cserben a tulajdonosukat. A válaszadók 44 százaléka állította, hogy volt gond a kocsijával az elmúlt 12 hónapban.

4. Fiat 500X

Megbízhatóság:32,3 százalék

A Fiat 500-as sikerén felbuzdulva kezdték el gyártani az olasz cég is az utcai terepjárókat, ám a 14 ezer WhatCar olvasó körében nem ez a legnépszerűbb autó megbízhatóság szempontjából: harmaduknak volt problémája vele a közelmúltban. Főként a karosszériára és elektronikai hibákra panaszkodtak, és általában egy napnál többet vett igénybe a javításuk.

3. Nissan Qashqai (benzines)

Megbízhatóság: 28,9 százalék

Sem a dízeles, sem a benzines Qashqai nem teljesített jól ebben a felmérésben, hiszen mindketten felkerültek a 10-es listára. A válaszadók 56 százalékának akadt problémája vele: akkumulátor, karosszéria és nem motorikus elektronikai hibákat észleltek.

2. Volvo XC90

Megbízhatóság: 22,6 százalék

A második legrosszabbul teljesítő modellebben az összehasonlításban a Volvo XC90 lett: a nyilatkozók 53 százaléka panaszkodott rá. Főként szoftverproblémák voltak vele, melyeket nem is tudtak első alkalommal megjavítani a szervízben.

1. Land Rover Range Rover Sport (dízel)

Megbízhatóság: 14,5 százalék

Hatalmas különbséggel került a lista élére, azaz a legmegbízhatatlanabb autó a dízelmotoros Range Rover Sport lett. Ötből háromtulajdonos észlelt problémát a motorral, a karosszériával, a sebességváltóval, a meghajtással és a felfüggesztéssel is. De ami a legrosszabb, hogy ellentétben a fenti modellekkel, Land Rover szervíz nem javította meg ezeket a hibákat minden esetben garanciálisan - állították az olvasók.

Így vásárolnak a magyarok

Korábbi, "Lecserélnéd a családi verdát? Ezzel a módszerrel fillérekből sikerülhet" c. cikkünkben írtunk arról, hogy már egy középkategóriás gépkocsi megvásárlásához is legalább 4-5 évnyi teljes jövedelmünket kell felhasználnunk, ha átlagos bérből élünk, hiába növekednek a bérek. Éppen ez az oka annak, hogy jellemzően inkább külső forrás bevonásával, vagy egyéb konstrukció segítségével oldják meg a magyar családok az autóvásárlást - hívták fel a figyelmet a Pénzcentrum megkeresésére a Bank360 szakértői. Mint elárulták, ha nem elég a saját forrás, leginkább

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • autólízing
  • de egyre többen érdeklődnek egy harmadik megoldás, az úgynevezett tartós bérlés iránt is.

Mivel mindhárom finanszírozási formának megvannak a maga előnyei és hátrányai, így érdemes alaposabban is górcső alá venni az egyes konstrukciók legfontosabb ismérveit. Így bárki könnyedén megtalálhatja a számára legmegfelelőbb megoldást.

Lízing

Akár használt, akár új autót szeretnél, a pénzügyi lízing működőképes megoldást nyújthat. Lízingelésénél az autó nem kerül egyből a tulajdonodba. A vállalt futamidő alatt rendszeresen fizeted a vételár kamattal terhelt törlesztőjét, majd a futamidő végén választhatsz, hogy kifizeted a vételár fennmaradó részét és a tulajdonodba kerül a már használt autó, vagy visszaadod a lízingcégnek és esetleg egy új autó lízingelésébe kezdesz, vagy más megoldás után nézel. Ez a nyílt végű pénzügyi lízing. A zárt végű pénzügyi lízing esetében a futamidő végén ki kell fizetned a maradványértéket és az autó a tulajdonod lesz.

Tartós bérlés

A tartós bérlés, vagy más néven operatív lízing magánszemélyek részére az utóbbi években vált egyre népszerűbbé a céges térnyerés után. Ebben az esetben tényleg csak havi díjat fizetsz egy új autó használatárét, majd visszaadod a flottakezelő cégnek, akitől bérelted. A bérleti díj alapja jellemzően az autó nettó vételára.

Szabad felhasználású személyi kölcsön

Amióta a hitelkamatok a padlón vannak és a havi törlesztő kifizetése is könnyebnek tűnik az emelkedő bérek miatt, úgy vesszük fel a személyi hiteleket, mint a cukrot. Nem is csoda: a legtöbb személyi kölcsön mára kiszámítható lett és szabad felhasználású, ami azt jelenti, hogy autót is vehetünk a megigényelt összegből.

A személyi kölcsön előnyei

  • nincs szükség önerőre
  • nincs szükség fedezetre
  • akár 10 millió forintot is igényelhetsz
  • mindössze jövedelemigazolásra van szükséged
  • használt vagy új autót is vehetsz
  • a kocsi a saját tulajdonod
  • ha marad a hitelből a vásárlás után, a fennmaradó összeget a forgalomba helyezésre költheted
  • nagyon olcsók lettek a személyi kölcsönök

A személyi kölcsön hátrányai

  • Meg kell felelned a hitelminősítésen
  • Az autóval kapcsolatos összes költség téged terhel, mint tulajdonost
  • Az autó eladása is a te feladatod

KATT!Autóhitel kalkulátor - Találd meg a legjobb kölcsönt vásárláshoz!

Mennyi az annyi?

Az előnyökből és a hátrányokból látszik, hogy a három finanszírozási forma között igazából az egyik legfontosabb eltérés a konstrukciók rugalmasságban van. Míg a tartós bérléssel gyakorlatilag szinte minden felelősség alól mentesülsz

a magyarok számára valamiért a biztonság egyet jelent a saját tulajdonnal, így inkább a lízing és a hitelből történő autóvásárlás terjedt el itthon.

Természetesen az árérzékenység is sokat számít, elsöprő többség keresi például a használt autókat nagyjából 3 millió forintig és ehhez mérten keresnek pénzügyi lehetőségeket. Nézzünk néhány példát ehhez az összeghez:

  • Lízing esetén a 3 millió forintos vételárnál például a Budapest Banknál 600 000 forintos önerőre is szükséged lesz. A futamidő 72 hónap, az autó gyártási éve 2010, a CASCO pedig beépített a konstrukcióba. A kalkuláció szerint így a havi törlesztőrészlet 57 304 forint lesz, a THM 21,93 százalék. Hasonló konstrukciót néztünk meg a CIB lízingkalkulátorával: az önerő 600 000 forint, a törlesztőrészlet pedig 47 624 forint havonta CASCO-val változó kamatozás mellett, ha 60 hónapra fixálsz, akkor már 54 455 forint. Érdemes körülnézni a különböző autómárkáknál is, hiszen időről időre belefuthatsz akcióba, és 0 százalékos THM mellett lízingelhetsz a gyártótól új autót. Korábban a Renault, most pedig a Nissan kínál ilyen lehetőséget, persze jelentősebb önerő mellett.
  • Tartós bérlés esetén magasabb díjakra számíthatsz, hiszen itt új autót kapsz és gyakorlatilag minden költség bele van építve a havi díjba. Az általunk megvizsgált néhány szolgáltatónál modelltől és futamidőtőé függően havi nettó 59 990 forinttól egészen a több százezer forintos bérleti díjig terjedt a skála, de átlagosan 100 000 forint körül tudsz bérelni alsó-közép kategóriás autót.
  • A legjobb személyi kölcsön felkutatásához érdemes a Pénzcentrum kalkulátoráthasználnod. A szintén 3 millió forintos hitelösszegre és 72 hónapos futamidőre leadott kalkuláció alapján látható a rangsoron, hogy a legjobb ajánlatot jelenleg a Cofidis nyújtja, itt a THM 8,90, a törlesztőrészlet havonta 53 418 forint. Érdemes lehet még megfontolni a CIB Bankajánlatát: Előrelépő személyi kölcsöne 11,73 százalékos THM és 57 322 forintos törlesztőrészlet mellet vehető igénybe. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, futamidő, stb.) keresd fel a Pénzcentrum autóhitel-kalkulátorát.

A Bank360 szakértői a Pénzcentrum megkeresésére azt is kiemelték, hogy a szabad felhasználású személyi kölcsön esetében a vételár száz százalékát rendezheted hitelből, ha nem lenne elegendő megtakarításod a vásárláshoz. A hiteligényléshez nem szükséges önerő, mindössze rendszeres jövedelmet kell igazolnod.

Az összehasonlításból látszik, hogy a legnagyobb szabadságot és kockázatmentességet a tartós bérlés adja, igaz, borsosan meg kell fizened az árát. Ráadásul, ha ragaszkodsz ahhoz, hogy a kocsi a tulajdonodban legyen és később el tudd adni, csak a lízing vagy a személyi kölcsön jöhet szóba. A két finanszírozási forma nagyjából megegyező költségek mentén vehető igénybe, azonban a személyi kölcsönök mellett szól, hogy jóval rugalmasabban felhasználható a hitelösszeg, hiszen nem csak az autóra költheted, illetve nincs szükség több százezer forintos önerőre.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem