Az Otthon Start hitelprogram első száz napjának tapasztalatai alapján a támogatott konstrukció érdemben átalakíthatja a lakáshitelezési piacot.
A legszegényebb magyarok jövedelme nőtt a legnagyobb arányban, és a gyermekszegénység csökkent a legnagyobb mértékben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kutatása szerint.
Az egyfőre jutó éves átlagos bruttó jövedelem tavaly 1 millió 440 ezer forint volt tavaly, az éves nettő pedig 1 millió 150 ezer forint volt - derül ki a KSH A háztartások életszínvonala, 2015 című kiadványból. A kutatás uniós irányelvek és kérdések alapján készültek, 8 ezer háztartást és 16 ezer személyt kérdeztek meg. A felmérés szerint a bruttó jövedelem esetében 4,8, a nettó jövedelemben pedig 4,6 százalékos volt a növekedés. Eközben a fogyasztói árak 0,1 százalékkal csökkentek, így 4,7 százalékos volt a reáljövedelem-növekedés.
A munkajövedelmek és társadalmi jövedelemk is emelkedtek.Előbbi nagyobb, utóbbi kisebb mértékben. A tanulmány készítői szerint a legnagyobb mértékben az alsó négy jövedelmi tizedben élőknek nőtt a bevétele, 5-6 százalékkal. Míg a két felső tizednek 4,2 és 3,7 százalék között mozgott.
Még mindig több mint 1 millió magyar szegény
A statisztika szerint 1,9 százalékponttal csökkent a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya. Tavaly 1 millió 398 ezer ember él a szegénységi küszöb alatt, vagyis évi 887 ezer forintnál kevesebb jövedelemből, tehát kevesebb, mint havi 73 917 forintból. Ez ugyan még mindig magas arány, de több, mint 100 ezer ember került ki ebből a kategóriából az elmúlt egy év alatt.
A 3 és többgyermekes családok jövedelme 18,7 százalékkal emelkedtek. A gyermekszegénység csökkent a legnagyobb mértékben, 5 százalékkal csökkent, vagyis a 18 év alattiak körében a szegénységi arány 25 százalékról 19,9-re mérséklődött.
Európai viszonylatban Magyarország a közepesen egyenlőtlen országok közé tartozik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Jobban szórtuk, a pénzt tavaly
A háztartások egy főre jutó éves fogyasztási kiadása 979 ezer forint volt, ez 7,9 százalékos növekedés 2014-hez képest. Ez az első év, hogy a fogyasztásunk a gazdasági válság előtti értékeket felülmúlja. Élelmiszerekre, alkoholmentes italokra, közlekedésre és lakásfenntartásra költöttük a legtöbbet.
Az egy főre jutó élelmiszer- és alkoholmentes italok fogysztás a háztartások 240 ezer forintot költöttek el tavaly, ebből 210 ezer forint volt az élelmiszer.
Azt is megkérdezték a magyaroktól, hogy mennyire elégedettek az életükkel. Egytől tizes skálán 6,1 pont lett az átlag. Ez a mutató már négy éve stabil, és az látható, hogy a fiatal felnőttek elégedettebbek, mint az idősebb korosztály. A kutatásból az is kiderült, hogy az iskolai végzettség meghatározóan befolyásolja, hogy mennyire elégedett az életével az egyén.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








