16 °C Budapest

Ennyivel ér többet egy felújított lakás

2015. június 3. 13:30

A felújított lakásoknak átlagosan húsz százalékkal magasabb az értéke a felújítást követően, mint előtte. Hogyan újítsunk fel, hogy a befektetett munka meg is térüljön?

A tények: Budapesten egy felújított lakás ára a korábbi árhoz képest akár ötödével is növekedhet. A vidéki tapasztalatok szerint azonban az összeg akár duplájára is emelkedhet. Ennek következtében nem árt, ha az eladásra szánt otthont vonzóbbá varázsoljuk.

Semmiképpen nem érdemes azonban komplett felújítást végezni eladás előtt, mert csak a ráfordított összeg maximum 50 százaléka érvényesíthető eladáskor. Ez alól kivételt képeznek a luxuslakások, amelyek eladásakor sokat nyom a latban a kicsinosított külső illetve belső, ami esetében már megtérül a befektetés.

A teljes felújítás költségéből akár 40 százalék megtakarítható, ha gondosan megtervezzük, miként akarjuk a lakást felújítani. Fontos azonban megjegyezni, hogy az ehhez szükséges anyagokon nem szabad fukarkodni, könnyen hátrány lehet abból, hogy olcsó és gyenge minőségű anyagokat használtunk az átalakításkor - derült ki a Jómesterúr Kft által végzett lakásfelújítások alatt.

A felújítás sok esetben nem annyira a lakás értékét növeli, inkább az eladhatóságát javítja. A felújításra szánt összeget érdemes a lakás árkategóriájához igazítani, vagyis egy panellakásnál elegendő középkategóriájú anyagokat használni, mivel az ilyen lakásra vadászók nem fizetik meg a kiemelkedően jobb minőséget.

Tekintve, hogy egy panellakás nem nyújt túl sok átalakítási lehetőséget, törekedünk arra, hogy energiatakarékossá valamint komfortossá tegyük. Mindenképp orvosolni kell a legfontosabb problémákat. Ilyen a nyílászárók elöregedése, mivel ha ezek nem zárnak tökéletesen, sok hő távozik a lakásból - így drágább a fenntartása. Az energetikai besorolás természetesen befolyásolja az árat, ezért a hőszigetelés akkor is javasolt, ha nem eladásra, hanem csak magunk kényelmére látunk hozzá a feljavítási munkálatokhoz.

Legyünk tisztában azzal, hogy a felújított lakásra nagyobb a kereslet, mivel az új vevő nem szeretne még felújításra is költeni. E helyett sok esetben hajlandó többet is fizetni, még akkor is, ha korábban kisebb összeget tervezett be a lakásvásárlásra. A komfortérzetet emelő módosítások megtérülnek, a drága és egyedi igények szerinti megoldások már nem biztos, hogy érdeklik az új vevőt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az energiahatékonyság növeléséből származó egyéni szintű megtérülésnek döntően két forrása van: a csökkenő rezsiköltség és a lakás értékének növekedése. A magyar a lakások többsége elavult - lakóépületek 60 százaléka 1980 körül épült -, az energetikai korszerűsítés sokba kerül. Azonban egy budapesti, körülbelül 50 négyzetméteres lakás megfelelően kiszámolt energetikai korszerűsítése akár egymillió forinttal is növelheti az értékét.

Az ingatlantulajdonosok gyakran esnek abba a többletköltségeket eredményező hibába, hogy felületesen és átgondolatlanul terveznek, nem hangolják össze a munkákat, de annak a minőségét sem ellenőrzik. Emellett elnagyolják a költségkalkulációt, ami biztos út ahhoz, hogy elfogyjon a felújításra szánt pénz. Se pénz, se posztó - így maradnak félbe a nagy lendülettel indult munkálatok.

 

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem