Vasárnap az ország keleti felén ehet záporok, zivatarok kialakulására számítani.
Ma a déli, kora délutáni órákban északkeleten a határhoz közeli területeken (leginkább Szabolcsban), estétől, késő estétől északnyugaton, az előttünk álló éjszaka északon van esély zivatar előfordulására. Kedden napközben nagyobb eséllyel várható zivatar előbb északkeleten, Észak-Alföldön, majd az ország délnyugati felében helyenként. Zivatar környezetében viharos (~ 55-60 km/h) széllökés kialakulhat - írja a HungaroMet.
Keddre az ország egész területén citromsárga, vagyis elsőfokú veszélyjelzést adtak ki. "Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!" - írta a meteorológiai szolgálat. Szerdán már "csupán" 8 megyében lehet hevesebb zivatarra számítani: Baranyában, Tolnában, Bács-Kiskunban, Békésben, Csongrád-Csanádban, Jász-Nagykun-Szolnokban, Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.
Hétfő este az ország déli felén fátyolfelhős lesz az ég, de az északi tájak fölé vastagabb felhők is sodródhatnak, és ott helyenként zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A nyugatias szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17 fok között alakul.
Kedden már erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól már a Dunántúl nyugati és délnyugati, déli részein is több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet.
Szerdán északon vastag és zárt felhőtömbök boríthatják be az eget, csak rövid napos időszakokra van kilátás. Ezzel szemben délen több napsütés ígérkezik. Az ország több pontján számíthatunk esőre, záporesőre, főleg délen zivatarra - utóbbiak környezetében fordulhatnak elő átmenetileg erős széllökések, de zivataroktól függetlenül is sokfelé megélénkül az északi, északkeleti irányú szél. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul. A csúcsérték általában 15 és 21 fok között várható, de délen, délkeleten ennél egy-két fokkal melegebb is lehet.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Csütörtök reggelre már csökken a felhőzet, napközben már általában sok napsütésre számíthatunk, csupán délkeleten, keleten lehet több a felhő. Arrafelé kisebb eső előfordulhat. Nagy területen élénk lesz az északi, északkeleti szél. A hajnali 5, 12 fokról 19 és 24 fok közé melegszik fel a levegő.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gázszámlapara - fontos határnapon vagyunk túl, május 17-e volt az utolsó "fűtéses" nap
- Ugrik egy kedvelt funkció bizonyos androidos készülékeken
- Csapadékkal felvértezve támadnak a gomolyfelhők
- Kaszálható a Balaton alja
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek