Már az első négy hónapban ötödével nőtt a magyar turisták vendégéjszakáinak száma Horvátországban az egy évvel korábbi, rekordnak számító időszakhoz képest.
Itt vesz most házat, lakást rengeteg holland, német és szlovák Magyarországon: mit tudhatnak?
Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján - írja a G7. Rajka lakosságának például már 70 százaléka külföldi állampolgár, akik alapvetően szlovákok. Így könnyen lehet az idén júniusi helyi választáson szlovák polgármestere a falunak. Nem ez az egyetlen község Magyarországon, ahol jelentős a külföldi lakosok aránya.
Rajka esete kivételesnek számít, de azért nem teljesen egyedi. Az ország nagy részén alig találkozni olyan szomszéddal, aki másik ország állampolgára lenne. Leginkább Pozsonyból költöztek ki az olcsó magyarországi településesekre, és egyre kevésbé állnak meg Rajkánál: Dunakiliti és Bezenye negyede is külföldi állampolgár már, Hegyeshalom és Dunasziget tizede. De már a jóval nagyobb Mosonmagyaróváron is a lakosság huszada nem magyar állampolgár - írja a lap.
A szlovák állampolgárok száma Győr-Moson-Sopron megyében 6734 fő volt a népszámláláskor, ezzel a megye lakosságának 1,5 százalékát adták. Ez amúgy is egy bevándorlókat vonzó megye: a lakosság 3,4 százaléka külföldi. A második helyen az ukránok állnak 0,5 százalékkal, őket az osztrákok követik 0,4 százalékkal (1712 fő). A német állampolgárok 0,3 százalékos aránya (1242 fő) valószínűleg főleg a Győrben működő német vállalatok tartósan itt dolgozó anyaországbeli munkavállalóinak köszönhető.
A szlovákokra visszatérve, nem csak Pozsony mellett figyelhető meg az említett hatás: Kassától délre, Borsod-Abaúj-Zemplén határtelepülésein is megjelentek. Ma már Tornyosnémeti, Hidasnémeti, Kéked, Abaújvár negyede külföldi, főleg szlovák állampolgár - írják.
A Dél-Dunántúlon egy másik jelenség figyelhető meg: Marcali környékén a legtöbb településen 10-20 százaléknyi külföldi él. Ide nem dolgozni vagy tanulni jönnek, hanem leginkább nyugdíjasok, főként németek és hollandok. Somogy megye mellett még Baranyában és Tolnába is jelentős a falvakba települő külföldiek száma.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Négy településen kilenc polgármesterjelölt lehet majd választani
- Háromszázezer zarándokot várnak a csíksomlyói búcsúra
- Botrány kerekedett a párizsi olimpia önkéntesei körül
- A bíróság nem ad halasztást Hunter Biden büntetőperében
- Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására
- Kevesebb támogatást adnak az ukrán menekülteknek az írek