Májusban Budapesten csak két nap nem számított fűtési szempontból nyárnak, így a fogyasztók csak ezeken a napokon jogosultak kedvezményes, rezsicsökkentett árú gázra.
Hétfő délután érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Békéscsabán kigyulladt egy hétvégi ház. A Boglyás utcában lévő ötven négyzetméteres épület egyik szobájában volt tűz tizenöt négyzetméteren. A kiérkező tűzoltók kihoztak egy hatvanas éveiben járó férfit az épületből, azonban az életét már nem lehetett megmenteni. Ágy, szekrény, hűtőszekrény, asztal és felhalmozott hulladék izzott az épületben. A tűzoltók megfékezték az izzást és egy gázpalackot is kihoztak a házból.
Nem zárható ki, hogy dohányzás miatt keletkezett a tűz, azonban a pontos keletkezési körülményeket tűzvizsgálat fogja feltárni. Gyakran vezet tűzhöz a dohányzás, ezért mindig meg kell győződni arról, hogy a csikket megfelelően elnyomták, illetve kerülni kell az ágyban dohányzást.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Találj egy embert, és nyert ügyed van - választási furcsaság
- Véres ukrán siker Szaúd-Arábiában
- Vulkanológus: a vulkánok akkor is veszélyesek, amikor éppen nem működnek
- Donald Trump fegyverekről beszélt
- Vallási előírások tettek be a Wizz Air utasaink
- Külföldön szavazna az EP-választáson, ez egy fontos szabály