16 °C Budapest

Most milliókkal vehetsz olcsóbban lakást

2013. január 2. 09:01

Egyre többet engednek az eladók a meghirdetett árból a lakáspiacon, országos átlagban az engedmény tavaly az első háromnegyed év adatai alapján 13 százalék volt, egy százalékponttal több, mint egy évvel korábban - írja a Népszava.

A lap szerdai száma az Otthon Centrum adataira hivatkozva ismerteti: az áralkuból 5 százalékpontnyi jut az üzlet megkötése előtti időszakra, 8 pedig a szerződési időre. Az eladók akkor engedik el a nagyobb hányadot, amikor már találtak vevőt, de az magasnak tartja az árat.

Országos átlagban 2009-ben szeptember végéig 10 százalék, 2010-ben 11,3 százalék, 2011-ben pedig 12 százalék volt az árengedmény.

 

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem