24 °C Budapest

Itt a vége, temethetjük az utolsó ingyenes számlacsomagot is

Pénzcentrum
2013. január 23. 05:27

Lépett a K&H + számlacsomagok A K&H volt az egyetlen nagyobb bank,amely valóban ingyenes bankszámlát kínált még januárban is, a tranzakciós illeték bevezetése után. Ennek vége, a bank megszüntette a Zéró számlacsomagja értékesítését, helyette más, de már nem ingyenes termékeket vezetett be.

Az eddig ingyenes négy, saját ATM-ből történő készpénzfelvételt, elektronikusan indított utalást és beszedési megbízást nyújtó Zéró számlacsomaggal együtt több más folyószámla értékesítését is megszüntette a K&H, helyettük 4 új csomag jelent meg, legolcsóbb havi 150 ezres jóváírás mellett 325 forintba kerül. A bank kérdésünkre elmondta, hogy a már meglévő ügyfelek maradhatnak díjcsomagjuknál, melyek díjai nem növekedtek, de a díjak változtatására az általános szerződési feltételek szerint továbbra is lehetőség van.

Mit jelent az ingyenes bankszámla?
Azokat a folyószámlacsomagokat tekintjük ingyenesnek 2013-ban is, melyek a 0 forintos számlavezetési díj mellett még a tranzakciós illeték előtt megszokott díjmentes szolgáltatásokat is tartalmazzák. Ilyen a kotlátlan számú utalás, beszedési megbízás díjmentesen valamint legalább havi 2 költségmentes ATM használat. Ebben az értelemben szűnt meg most az utolsó ingyenes bankszámla, de jelenleg is kínál több hitelintézet is 0 forintos számlavezetési díjjal elérhető folyószámlát, ahogy ez a lenti táblázatunkban is látható.


Mi lesz az ingyenes helyett?

Négy új számlacsomagot vezetett be a K&H az új ügyfelek részére. A legolcsóbb számlavezetési díja 650 forint, ami 150 ezer forintos jóváírás érkezése esetén feleződik, ha 750 ezer forintos megtakarítást is elhelyezünk a banknál, akkor továbbra is 0 forint. Ezért az összegért kapunk ingyen 2 készpénzfelvételt sajátbankos ATM-ekben, 2 beszedési megbízást, 2 utalást és két sms értesítést. Az egyre dráguló további csomagban ezekből a kedvezményekből nyújtanak egyre többet, de ezekhez már magasabb jóváírás avgy megtakarítás szükséges a díjak felezéséhez és elengedéséhez.  A kedvezményes darabszámon felüli pénzfelvételért vagy utalásért fizetni kell. Ennek díjai csoportos beszedési megbízás esetén 82 forint, átutalás minimum 73, az sms is 28 forint.

A bank hirdetménye itt!

A K&H egyébként a lépéssel nem vesztett igazán a piaci helyzetéből, a jóváírás nélkül elérhető bankszámlák között eddig sem számított igazán kedvezőnek, míg a magasabb keresetűek esetén még mindig benne van az első 3 legolcsóbb számla között tesztünkben. De már nem mondható el, hogy a K&H-nál mindegy mit csinálunk és hányszor veszünk fel pénzt vagy utalunk, a felesleges tranzakciókért sokat fizethetünk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A táblázatokban a nagyobb bankok ajánlatait hasonlítottuk össze, kisebb hitelintézetekben esetlegesen kedvezőbb ajánlatot is találhatsz

Magasabb a fizetésed? Kattints ide!!

Számlacsomagok magasabb jövedelműeknek


A táblázatokban a nagyobb bankok ajánlatait hasonlítottuk össze, kisebb hitelintézetekben esetlegesen kedvezőbb ajánlatot is találhatsz.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. május 20. 10:26
A piac történelmi fordulatot áraz Magyarországon, a forint új korszakba léphet, a magyar gazdaság mo...
iO Charts  |  2026. május 20. 10:01
Piaci áttekintés Melyik a legjobban agyonvert ukrán részvény? Ki merne most belenyúlni egy ilyen méh...
MEDIA1  |  2026. május 20. 09:33
Várhatóan nem marad üresen a Győr+ Rádió által használt frekvencia: hamarosan az egyik legnépszerűbb...
Bankmonitor  |  2026. május 19. 13:26
A részletfizetés, a halasztott vásárlás és a korai hitelfelvétel sok fiatal számára természetes belé...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem