Tizennégy jelentős hazai szakmai és érdekképviseleti szervezet közös állásfoglalásban reagált a vagyonadó társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetére.
Forráshiány. Ha egy szóban kell összefoglalni a hazai kis- és közepes vállalkozások gondjait, a legtöbben ezt a szót említik. A finanszírozás a gazdasági válság kitörése előtt sem volt mindenkinek könnyű feladat, 2008-tól kezdve jóval nehezebbé vált. A kialakult helyzet javítása érdekében, a hazai vállalatok hitelezésének élénkítése érdekében indította el Növekedési Hitelprogramját a Magyar Nemzeti Bank.
Összesen 750 000 000 000 forint. Ekkora összeget különített el a jegybank a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások hitelezésére. A kereskedelmi bankokon keresztül ezév július 1-től rendelkezésre álló forrást a meglévő forint- és devizahitelek kiváltására, uniós projektek önrészének előteremtéséhez, továbbá forgó- és állóeszköz-beruházás finanszírozására lehetett igényelni.
Az érdeklődés óriási volt, hiszen a lehetőség rendkívül olcsó hitellehetőséget teremtett az érintett vállalkozói kör számára. A kölcsön kamata ugyanis mindössze 2,5 százalék. A kínálkozó lehetőséget felismerve a vállalkozások megrohanták a bankokat. A program új hitelként 472 milliárd forint, míg a devizahitelek kiváltására közel 229 milliárd forint összegben kötöttek szerződést a hitelintézetek összesen mintegy tízezer kis- és középvállalkozással.
A sikerre való tekintettel a program 2014. december 31-éig folytatódik, döntően változatlan paraméterekkel. Összesen 2000 milliárd forintos hitelkeretről van szó az első kör 750 milliárd forintján túl. Az aktuális szakasz október 1-jén indult, ekkortól 500 milliárd forintos összeggel folytatódott a program, részeként az összesen 2000 milliárdos keretnek.
A jegybank továbbra is 0%-os forrást nyújt a hitelintézeteknek, a kkv-k továbbra is legfeljebb 2,5%-on és maximum 10 éves futamidő mellett juthatnak hitelhez. A program első pillérében új hitelek kerülnek kihelyezésre. Ennek teljes összege 1800 milliárd forint, az első szakaszban 450 milliárd forint. A második pillér meglévő hitelek (akár forint, akár deviza) kiváltására szolgál, ami a fennmaradó 10%-ot teszi ki. Csak az a bank vehet részt a II. pillérben, amelyik az I. pillérben is aktívan hitelez.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Növekedési Hitelprogram fontos forrásbővítési lehetőséget jelent a hazai kkv szektornak. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. A Pénzcentrum.hu a program megismertetése érdekében 2013. november 6. és 2013. december 11. között minden szerdán egy-egy cikket tesz közzé a témában. Írásainkban arra keressük a választ, hogyan vált be a Növekedési Hitelprogram 1. és mit tartogat a Növekedési Hitelprogram 2? Mi kell ahhoz, hogy sikeresen pályázhassunk? Melyek azok a tipikus hibák, amit elkövethet egy pályázó? A programon kívül milyen egyéb finanszírozási lehetőségekkel érdemes számolni a hazai vállalatoknak?
Olvasóink feltehetik a Növekedési Hitelprogrammal kapcsolatos kérdéseiket szakértőnknek. Ez ügyben 2013. december 4-ig írhatnak nekünk a penzcentrum@penzcentrum.hu e-mail címen. A szakértő válaszait sorozatunk zárásaként 2013. december 11-én tesszük közzé!
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







