18 °C Budapest

Ez a 8 legbiztosabb jele annak, hogy ki fognak rúgni

Pénzcentrum
2014. augusztus 31. 13:00

A statisztikák szerint legtöbben még mindig azért veszítik el a munkájukat, mert kirúgják őket. De vajon meg lehet-e előzni, hogy felmondjanak nekünk? Mik a legszembetűnőbb jelei annak, hogy a cégnek nincs többé szüksége a munkánkra?

Habár az utóbbi időben csökkent valamelyest a munkanélküliek száma, tavaly év végén még mindig közel 450 ezren kerestek állást. A munkahely elvesztésének leggyakoribb oka pedig továbbra is a felmondás. 2013-ban összesen 250 ezren voltak azok, akik elveszítették állásukat. Összehasonlításképpen: 14 ezren voltak olyanok, akik felmondtak és valamivel több mint hatezren, akik vállalkozásukat adták fel.

Mivel a munkahelyek elvesztésének legfőbb indoka továbbra is a munkáltató részéről történő felmondás, ezért a Time és a Forbes magazinok segítségével összeszedtük azokat a korai jeleket, amelyek arra utalhatnak, hogy a főnököd a kirúgásodat tervezgeti. Ha időben észreveszed, hogy valami nincs rendben, még mindig lehet idő arra, hogy mindent megtegyél az állásod megtartásáért.

1. A korábbi stratégiai konfliktusok eltűnnek

Főleg a tudásalapú munkát végzők (mint amilyen a mérnököké, ügyvédeké, orvosoké, tanároké) hajlamosak érzelmileg és filozófiailag elköteleződni a munkájuk iránt. Éppen ezért a stratégiai, szakmai nézeteltérések igen keménnyé és személyessé is válhatnak néha. Ha valakivel szakmai vitád volt, de egyszer csak az egész elfelejtődik anélkül, hogy megbeszéltétek volna a problémákat, lehet, hogy már döntés született a távozásodról.

Ugyanígy gyanús lehet, ha a kisebb hibákkal már nem foglalkoznak. A vezetőség a kirúgásod előtt már úgy lehet vele, hogy akármit csinálsz, már úgysem számít.

2. Hirtelen elkezdik "értékelni" a tudásodat

Kezdhetsz gyanakodni akkor is, ha kollégáid hirtelen rendkívül érdeklődőek lesznek a munkáddal kapcsolatosan. Például egy nap megkérdezik, hogy nem tanítanád-e meg az új munkatársnak, hogyan is készíted a hírleveleket? Még gyanúsabb lehet, ha olyasvalakit vettek fel, aki ugyanazokkal a kompetenciákkal rendelkezik, mint te, és ugyanazokat a feladatokat kell neki megmutatni és elmagyarázni, amikkel eddig foglalkoztál. A cégek általában költséghatékonyságra törekednek, ezért nem jellemző, hogy egy pozícióra feleslegesen két embert alkalmaznának. Főleg, ha

3. Nem tudsz előre tervezni

Ha nem tudsz a főnököddel a cég céljairól vagy a te jövődről beszélgetni, az rossz jel lehet. Mindenki szeretne ugyanis előre tervezni, és tisztában lenni azzal, hogy a cég merre tart. Ha esetleg rákérdezel, és csak mellébeszélést kapsz a jövőddel kapcsolatosan. Se a középtávú, se a hosszabb távú tervekről nem kapsz tájékoztatást már.

4. Lehetetlen feladatokat kapsz

Egy korábbi HR-vezető könyvében írta le, hogy ha valakit nem szerettek volna tovább a cégnél látni, akkor a legrosszabb feladatokat adták neki tarthatatlan határidőkkel, amelyekbe csak belebukni lehet. Így néhány hónap múlva megvolt az indok is, amiért kirúghatták az illetőt.

5. Kevesebb felelősség és feladat

Ha már magasabb pozíciót töltesz be a cégnél, és hirtelen egy különleges projektre állítanak rá, miközben korábbi (felelősségteljes) feladataid közül többet elvesznek tőled, akkor is a kirúgásodon gondolkozhatnak. Esetleg arra kérnek meg, hogy azokat a feladatokat, amelyeken eddig dolgoztál, fejezd be és add át más munkatársadnak.

6. Nem illesz bele a céges kultúrába

Számos cégről közismert, hogy milyen céges kultúrával rendelkezik. Amikor azonban állásinterjúkra jársz, leginkább az lebeg a szemed előtt, hogy munkát szerezz végre. A felvételiztetők ugyan rákérdeznek, hogy a leendő munkavállaló személyisége beillik-e a munkahelyi környezetbe, a legtöbben ilyenkor az állás megszerzése érdekében akár árnyaltabb képet adnak a tulajdonságaikról. Munkába állás után kis idővel azonban rájönnek, hogy egyáltalán nem tudnak azonosulni a munkahelyi értékekkel, az új kollégákkal képtelenek kijönni, a céges bulikat pedig rendre kihagyják.

7. Elkerülnek téged

Nemcsak a főnökeid, hanem akár a kollégáid is. Próbáltál már eltitkolni valaki elől valami nagyon fontosat, akit minden nap látsz? Nem könnyű feladat, főleg nem a megszokott viselkedést is fenntartani. Ha a főnökeid, munkatársaid már tudnak valamit, kényelmetlen lehet számukra veled kommunikálni. Próbálnak elkerülni, a következő céges buliba véletlenül nem hívnak meg, ahogy "figyelmetlenségből" egy fontos levelezőlistáról is lemaradsz.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

8. Új vezetőség/felvásárlás/összeolvadások

Akár a céget vásárolják fel vagy olvasztják egybe egy másikkal, akár a vezetőséget cserélték le, ilyenkor szinte mindig nagy a bizonytalanság a vállalkozás jövőjével kapcsolatosan. Nem ritka ezekben az esetekben ugyanis, hogy az új főnökök teljes újítást terveznek a munkatársak között, és inkább olyanokkal töltenék fel akár az alacsonyabb pozíciókat, akiket ők ismernek korábbról.

Mit tehetsz akkor, ha úgy érzed, hogy ki fognak rúgni?

  • Először is ne engedd, hogy az állásod elvesztésétől való félelem eluralkodjon rajtad. Mivel nem tudhatod teljesen biztosra, ezért ne is adj további indokokat arra, hogy kirúgjanak. Ha elkezdesz pánikolni, és beleéled magad abba, hogy "már úgyis mindegy", akkor biztos, hogy csak még rosszabb lesz a teljesítményed - ezzel pedig nem segítesz a helyzeten.

  • Próbálj meg 110 százalékos munkát produkálni, ha úgy látod, hogy van még esély és szeretnél is maradni. Érj be korábban és maradj egy kicsivel tovább, hogy még jobb eredményeket érj el a munkádban.

  • A saját feladataid mellett próbálj meg a főnöködére is koncentrálni, és ajánld fel a segítségedet.

  • Ne próbálj meg láthatatlan maradni és abban reménykedni, hogy maguktól megoldódnak a problémák. Találj olyan cikkeket, szakmai írásokat, melyek érdekelhetik a főnöködet és küldd el neki e-mailben, vagy kezdj el te magad szakmai blogot írni. Érdeklődj jobban az ügyfelek igényei felől, próbálj meg valami plusz szolgáltatást nyújtani nekik. Ajánld fel a segítségedet társosztályoknak is. Így a vezetőség láthatja, hogy értékes munkaerő vagy, aki mindent megtesz a cégért.

  • Ne beszéld meg a kirúgásoddal kapcsolatos félelmeidet a munkatársaiddal.

  • Hangsúlyozd gyakrabban az eddig sikereidet. Főleg egy nagyobb cégben fordulhat elő, hogy a vezetőség nincs tisztában azzal, hogy a részleged sikerei közül pontosan melyik is köszönhető neked, vagy hogy pontosan milyen feladatokon dolgoztál az elmúlt hónapokban. Egy esetleges elbeszélgetés során is jól jöhet, ha pontosan fel tudod sorolni, hogy min dolgoztál és milyen sikereket értél el az elmúlt időkben.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem