12 °C Budapest

Újabb béremeléssel oldja a feszültséget a MÁV

2017. szeptember 4. 15:30

Ismét emelik a vasutasok bérét, igaz, ezúttal csak azokét, akiké mélyen az átlag alatt volt, és emiatt egye kritikusabbá vált a bérfeszültség egyes kiemelt munkakörökben.

A szokatlanul nagymértékű januári béremelés ellenére folyamatosan erősödött a feszültség jó néhány kiemelten fontos vasúti munkakörben, ezért a Vasutasok Szakszervezete április óta azon munkálkodott, hogy a MÁV vezetése kezdje meg az átlagtól messze lemaradt fizetések felzárkóztatását - olvasható a szakszervezet közleményében. Szerintük ugyanis a súlyos létszámhiány és a folyamatos elvándorlás miatt is kockázatos fenntartani a bérfeszültséget, ezért az érdekvédők kiemelten fontos eredménynek tartják a mostani bérrendezést - jelentette be Meleg János, a Vasutasok Szakszervezete elnöke. A VSZ nyomására most született, a munkáltatóval aláírásra váró

megállapodás szerint szeptembertől több munkakörben, ezernél több vasutas kap több ezer forinttal magasabb alapbért júliusig, illetve januárig visszamenőleg.

A szakszervezet azt is elérte, hogy a cégvezetés felülvizsgálja néhány munkakör besorolását, és ennek eredményeként eggyel magasabb bérkategóriába kerüljenek az ott dolgozók.

Az elnök a mostani bérrendezést elengedhetetlennek és egyértelmű szakszervezeti sikernek tartja - a megállapodás több eleme is az érdekvédők feltételeire épült -, de vannak még olyan követelések, amelyek mellett a VSZ továbbra is kitart. Meleg úgy véli, a már így is kockázatos munkaerő-hiánnyal működő cég vezetőinek mindent meg kell tenniük azért, hogy megakadályozzák a további elvándorlást, és újak számára is vonzóvá tegyék a szakmát. Emlékeztet: a szakszervezet a két évvel ezelőtti kiáltványában pontokba foglalta azokat a követeléseket, amelyek feltétlenül szükségesek a szakma megbecsülésének a visszaállításához, új emberek toborzásához és a régiek megtartásához. A VSZ tehát nem ölbe tett kézzel várta, hogy a MÁV vezetői próbálják "kitalálni" a megoldást, hanem konkrét javaslatokkal segítette a folyamatot.

Meleg János elismeri, ezekből a javaslatokból már többet is megszívlelt a menedzsment, és jó néhány olyan intézkedés született, amely jelzi, hogy a MÁV vezetése és a tulajdonos is komolyan veszi a munkaerőhiány kockázatát. A vasútnál jelenleg jelentős létszámhiány van, és az elkövetkező egy évben csaknem ezren készülnek nyugdíjba vonulni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szakszervezetek évek óta hangoztatott vészjelzései hatására egyebek között át fogják értékelni a túlzóan szigorú vizsgáztatási rendszert - amelyen még a régiek közül is sokan elbuknak, az újak jelentős része pedig már rögtön az elején kiesik a rostán -, a munkaerő toborzásban pedig anyagilag is érdekeltté tették a régi dolgozókat: 30 ezer forinttal jutalmazzák azt, aki új belépőt hoz a céghez. A szakszervezetnek azonban további javaslatai is vannak, amelyről folyamatosan egyeztet a cégvezetéssel.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm