A lépést még Trump szövetségesei közül is többen bírálják.
A péntek és a szombat még szükséges ahhoz, hogy kiderüljön, Ferenc pápa miként reagál az új terápiára - mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő újságíróknak pénteken.
A vatikáni sajtóközpontban rögtönzött tájékoztatón a szóvivő hozzátette, hogy Ferenc pápa a péntekre virradó éjszakát is nyugodtan töltötte, ülve kezdte meg a napot, de fel is állt kórházi ágyából.
Elhangzott: a 88 éves egyházfő kórházi kezelése során több alkalommal is módosították a gyógykezelést, ezért a következő két nap még szükséges ahhoz, hogy kiderüljön, miként reagál az új terápiára. Matteo Bruni közölte: még nem született döntés arról, miként tartja meg vasárnap délben a hagyományos úrangyala imádságot a katolikus egyházfő.
Egy hete a pápa nem mondta el az imát, annak a szövegét írásban tették közzé. Egyházi hagyomány szerint az egyházfő a Gemelli-klinika pápai kórterme ablakából is elmondhatja az imát. A pápa február 14. óta tartózkodik a Gemelli-klinikán, ahova hörghuruttal érkezett, de az kétoldali tüdőgyulladássá súlyosbodott.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








