A története legnagyobb átalakításáról döntött a Volkswagen, amelynek keretében 2030-ig akár 60 ezer munkahelyet is megszüntethetnek.
Hamarosan megállhat a paradicsom drágulása, melynek átlagára 42 százalékkal emelkedett egy év alatt a KSH friss adatai szerint. Ennek oka, hogy vélhetően nem emeli tovább az európai s így a hazai paradicsomárakat a török exporttilalom. Néhány héten belül ráadásul a magyar paradicsom is megjelenik majd a kínálatban, ezzel egyidejűleg pedig az árak is alacsonyabb szintre kerülhetnek - írja a Magyar Nemzet. A FruitVeb honlapján olvasható elemzés szerint a török agrárminisztérium az árstabilitás biztosítása érdekében döntött a kiviteli tilalom mellett, az intézkedés április 14-ig hatályos.
Ledó Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) zöldségtermesztési alosztályának vezetője a lapnak elmondta: földrengésekkel érintett területen működik a török hajtató kertészetek jelentős része, ezért amellett, hogy a belső piacon nagyon komoly logisztikai nehézségekkel küzdenek, vélhetően jelentős mértékben visszaeshet a termelés is. Hazánkban szerencsére nem kell ilyen mértékű hiánytól tartani, bár Törökország jelentős importpartnerünknek számít ezen a területen.
A szakértő szerint a napokban már elkezdték szedni a magyar üvegházakban is a fürtös paradicsomot, három-négy héten belül pedig nagyobb mennyiség jelenik majd meg a piacon. Bár a hazai fogyasztás teljes ellátására ez még nem lesz elegendő, április második felére a magyar paradicsom már kiszorítja az importárut a boltokból. A szakember az árakkal kapcsolatban elmondta: jelenleg olyan drága a paradicsom Európában, így itthon is, hogy ezen szint fölé már vélhetően nem emelkednek az árak.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







