Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze.
A Magyar Pékszövetség elnöke, Septe József elmondta, a liszt ára miatt további emelkedés várható a Pékszövetség szerint. Októberben újabb emelést terveznek a malomipari vállalatok.
Magyarországon mérték az unió legmagasabb élelmiszerinflációját augusztusban az egy évvel ezelőttihez képest: a kenyér, a hús, a sajt és számos alapvető élelmiszer nálunk drágult a legjobban. A GKI arra hívta fel a figyelmet, hogy az élelmiszerinfláció Magyarországon már jóval meghaladja a forintgyengülés mértékét, vagyis euróban számolva is magasabb, mint ez uniós átlag. A Magyar Pékszövetség elnöke híradónknak azt mondta: a kenyérárak októberben tovább drágulnak a liszt ára miatt.
Septe József az RTL Híradónak elmondta, hogy a magyar kenyérárak jóval alacsonyabbak voltak egy éve, mint a környező országokban, hozzátette, hogy még ezzel az ütemmel sem zárkóztak fel a német, vagy az osztrák szintre.
Kiemelte, hogy jelenleg azért ennyi a kenyér ára, mert az elmúlt egy évben minden drágult, csak a liszt ára a korábbi háromszorosa. Emellett a bérek, a logisztikai és az energiaköltségek is nagyban emelkedtek. A Magyar Pékszövetség elnöke információi szerint a lisztárak emelkedése még nem állt meg, októberben újabb emelést terveznek a malomipari vállalatok.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







