Az összességében jó eredmények ellenére az ellenőrök 16 tétel kapcsán tettek kifogást.
És megszületett a bébi görögdinnye is. A mag nélküli görögdinnye lett a legolcsóbb a nyári hónap-forduló hétvégére. Szokás szerint lejjebb csúsztak a dinnyeárak - írja a blokkk.com.
A dinnyeárak mozgásának hagyományos tapasztalata, hogy a szezon elején magasról indul, majd csúszik lefelé a szezon haladtával. A termelők szívesen kínálnák a finom csemegét akár szeptember végéig is, ami arra utal, hogy termett belőle elég - írja a blokkk.
De hát a dinnyepiac is piac, az időjárás diktál itt is, most szerencsére a sok napsütés és a meleg a dinnyetermelők javára játszik. Terem is, fogy is szépen. És az import sem zavarta össze a vásárlók fejét, ami ha régebben összecsúszott a magyar dinnye érésével, akkor bizony tudott kalamajkát okozni az árakban, kisebb értékű számjegyek irkálására kényszerítve a termelőket az árcédulákra.
A 100 forintos árhatár jelentette régebben a termelőknek a szezon végét, már ami az eredményességet illette. Hát most ott nem tartunk, igaz, közben azért a költségek szépen megemelkedtek itt is.
Két hét után olcsóbb a dinnye, a magszegény nagyon
Nem csak a vásárlók kóstolgatják a dinnyét, hanem a boltosok, árusok is a piacot. Enélkül nem is menne, figyelni kell a vásárló minden rezdülésére, mennyit is hajlandó áldozni a dinnyéjére a nagy hőségben. És nyilván nem meglepetés, hogy július végére a hónap közepéhez mértekhez képest lejjebb ment a dinnye ára, tehát hozta a piac a szokásos formáját.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A meglepetés, hogy a magszegény dinnye lett sok áruházban a legolcsóbb. Könnyen lehet, hogy most ez lett a vásárlócsalogató, és lehet is belőle elég a hazai piacon. Kérdés persze, hogy a dinnyeexport hogyan halad közben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Mutatjuk: ennyit tudsz spórolni a hőszivattyúval, amit most állami támogatással is beszerelhetsz
Minden, amit a hőszivattyúkról tudni akartál, de eddig nem merted megkérdezni.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.