A világ egyik fele számára természetes, hogy szabadon, korlátozás és cenzúra nélkül szörfözhetnek az interneten, az utóbb említett szó, cenzúra pedig legfeljebb történelem órán kerül elő. Van azonban a világnak egy másik fele is, ahol a szabad gondolkodás még mindig bűnnek számít, és felsőbb körökben dől el, hogy melyek a publikus és a szigorúan eltitkolandó információk.
A Torontoi Egyetem kutatói ezeknek az információtól elzárt országoknak a lakosain szeretnének segíteni, az emberi jogok programjának keretében, amelynek részeként létrehozták a psiphont. A kutatók célja az volt, hogy szabad és korlátlan hozzáférést biztosítsanak a "cenzúra országaiban" élőknek a szoftver létrehozásával.
Bár a szabad forráskódú és ingyenesen letölthető program nem mondható bombabiztosnak, egyértelműen nehézségekbe ütköznek azok, akik megpróbálják meggátolni működését, amelynek lényege, hogy egy szabad internet hozzáféréssel rendelkező gépre feltelepítve az adminisztrátor felhasználói fiókokat hozhat létre, és ezeken keresztül hozzáférést engedélyezhet a saját körének, vagyis barátainak és családjának.
A cenzúra alatt élő számítógép-felhasználó azonban nem létesít közvetlen kapcsolatot a weboldalakkal, így az operátorok nem láthatják az adatait, az adminisztrátor az egyetlen, aki mindent láthat. A szoftver emellett az anyaoldal futtatása nélkül is működik, így egyszerűen ennek lekorlátozásával nem tudják megszűntetni a kapcsolat a cenzúrázó ország ellenőrei.
A psiphon jelenleg Windows és Linux alatt futtatható csupán, de a programozók már dolgoznak az Egyesült Államokban elterjedt Mac operációs rendszerhez való illesztésen is. Bár a szabad internet kapcsolat célja alapvetően a böngészés, azt fórumok futtatására is lehet alkalmazni, a chat és VoIP programokat azonban nem támogatja a rendszer.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szakértők kíváncsian várják Kína reakcióját a fejleményekre, bár a program minden felhasználót figyelmeztet arra, hogy annak alkalmazása az adott országban törvénybe ütközhet.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








