A tiltakozások ellenére piacra lép a Wal-Mart kereskedelmi bank, az amerikai kiskereskedelmi óriás pénzügyi részlege. Az amerikai állampolgárok megnyugvására szolgál azonban, hogy ezt nem az Egyesült Államokban hanem Mexikóban teszi, ahol is másik négy bankkal együtt a héten kapta meg a működési engedélyt a helyi pénzügyi hatóságtól, amely a következő két évben válik majd véglegessé.
A Wal-Mart Bank nyíltan deklarált célja, hogy a még telítetlen piaci résekbe hatoljon be, vagyis olyan rétegeknek ajánlja szolgáltatásait, és olyan termékekkel hozakodjon elő, amely kifejezetten hiányterméknek számít a mexikói bankpiacon, ezzel is élesítve a versenyt. A közép-amerikai ország kereskedelmi láncai szerint is nagy szükség van hasonló tervekkel rendelkező kereskedelmi bankokra, akik az anyagilag kevésbé jól ellátott rétegek vásárlóerejét növelnék.
Saját hazájában a kereskedelmi birodalom pénzügyi kezdeményezése annak ellenére ütközött nagyobb ellenállásba a lakosság részéről, hogy az a mexikói terveitől eltérően, a banki szolgáltatásokat főként arra akarta felhasználni, hogy az átutalással és egyéb banki műveletekkel kapcsolatos óriási kiadásait csökkentse, szándékai szerint ebből a vásárlók szinte semmit sem éreztek volna.

Kötelező boltzárat rendeltek el: így változik a Lidl, Aldi, Spar, Penny és Tesco nyitvatartási ideje
Három napos hosszúhétvégének örülhetnek a magyar családok. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy változik a boltok nyitvatartási ideje
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Videó: Budapesten rendezték a klímaszerelők világbajnokságát
Elméleti teszt, hibaelhárítási és forrasztási feladat várta a szerviztechnikusokat.
- Berlin és Párizs új választásokat sürget Koszovóban
- Tüntessen békésen - kéri a rendőrség
- Navracsics Tibor: tízezer milliárd forintról már megállapodott Magyarország az unióval
- Nagy változás a magyarországi Penny-nél
- Jelentős béremelést kapnak a tanárok Csehországban
- Most omlik össze a Forma-1 nézettsége - "Túl jó" Max Verstappen
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


