Lassan újra jár a metró, de...

Pénzcentrum
2006. augusztus 15. 11:00

A jelenlegi helyzet alapján úgy tűnik, a kelet-nyugati metró három állomásának (Déli pályaudvar, Moszkva és Deák tér) felújítását végző kivitelezők tartják a határidőt, így augusztus 20-án hajnaltól a teljes vonalon közlekedhetnek a szerelvények.

A jelenlegi helyzet alapján úgy tűnik, a kelet-nyugati metró három állomásának (Déli pályaudvar, Moszkva és Deák tér) felújítását végző kivitelezők tartják a határidőt, így augusztus 20-án hajnaltól a teljes vonalon közlekedhetnek a szerelvények - írja a Világgazdaság.

A Déli pályaudvar és az Astoria közötti szakaszt június 10-én zárták le a forgalom elől, az utómunkák azonban a forgalom újraindulását követően is zajlanak majd. (A kapcsolódó technológiai berendezések beüzemelése, valamint az üzemi terekben végzendő felújítások befejezési határideje november 11.)

Az idén a 2-es metró felújítására összesen 10 milliárd forintot fordít a BKV, ebből a három állomásra 3.6 milliárdot költöttek. A föld alatt ugyan látványos változásokra számíthatunk, a felszíni épületeken azonban csak az állagmegóvást szolgáló munkákat végzik el, mivel később lifteket építenek az állomásokon, így az épületek felújítása ezen projekt keretében történik majd.

A 2-es metró felújítása jövőre a Stadionok, Pillangó utca, Őrs vezér tere szakaszon folytatódik, várhatóan újra nyáron. A BKV összesen 43 milliárd forintot fordít a 10.4 km hosszú, 11 állomásos metróvonal felújítására.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem