Egy nappal azelőtt, mielőtt a bíróságon kihallgatták volna, lemondott posztjától az a new-yersey-i amerikai rendőr, aki illegális fogadóirodát üzemeltetett.
James Harney az ügyvédje honlapján keresztül küldött üzenetet, amelyben sajnálatát fejezte ki, hogy szégyent hozott a családjára és a rendőrségre. A levélben nem említette, hogy miben vétkezett pontosan.
A hatóság azt állítja, hogy a volt rendőr a hajdani jégkorong játékost, Rick Tocchetet és egy másik embert segített abban, hogy fogadóirodát üzemeltessenek. Senkit sem idéztek be a bíróságra azok közül, akik fogadásokat kötöttek.
Sem Harvey ügyvédje, sem a hatóságok nem nyilatkoztak arról, hogy mi a pontos vád az ex-nyomozó ellen.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mint ismeretes, a szerencsejátékkal kapcsolatos ügyeket meglehetősen keményen kezelik az Egyesült Államokban, erre utal a BetOnSports vezetőjének közelmúltbeli letartóztatása is, mely általános pánikhangulatot váltott ki a szegmensben. Mindez persze a szektortársak részvényeinek árfolyamát sem hagyta érintetlenül.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







