Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze.
A kormány több mint 1,5 milliárd forintos azonnali forrást biztosít a Balaton vízminőségének javítására, miután határozatot hozott az algavirágzás megfékezését célzó intézkedésekről, amelyek között szerepel a vízminőségvédelmi kotrás és a nádgazdálkodás fejlesztése is.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a Balaton vízminőségének javítására azonnali és középtávú intézkedéseket vezetnek be. Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett dokumentum hangsúlyozza, hogy a Balaton mint kiemelt természeti erőforrás állapotát komplex környezeti-ökológiai tényezők határozzák meg, beleértve a tó vízmennyiségét, vízszintjét, vízminőségét és teljes élővilágát.
A döntés hátterében feltételezhetően a tó egyre súlyosbodó algásodási problémái állnak. A kabinet azonnali beavatkozásként a belső tápanyagterhelés csökkentését célzó vízminőségvédelmi kotrási munkálatokat rendelt el.
A középtávú tervek között szerepel egy ütemezett kotrási program kidolgozása, nádgazdálkodási fejlesztések megvalósítása, a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer továbbfejlesztése, valamint a déli parti kisvízfolyások vízminőségének javítása és az önkormányzati strandok kotrása.
A határozat konkrét feladatokat is meghatároz az érintett tárcavezetők számára. Lantos Csaba energiaügyi miniszternek 2025-ben folytatnia kell a Balaton medrében található iszapcsapdák üzemszerű kotrását. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek pedig haladéktalanul biztosítania kell erre a célra 1 506 903 600 forintot a központi költségvetésből - számolt be a Portfolio.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet korábban már felhívta a figyelmet arra, hogy a fonalas cianobaktériumok megjelenésekor a Balaton vízállása, tápanyagterhelése és az algásodás közötti összefüggések feltárása kiemelt társadalmi és nemzetgazdasági érdek.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







