A bíróság kimondta, hogy a légitársaság kézipoggyász‑szabályzata teljes mértékben megfelel az uniós jognak.
Felszállás előtt lángba borult az orlandói nemzetközi repülőtéren hétfőn a Delta légitársaság egyik utasszállító repülőgépének hajtóműve, ezért a fedélzetéről evakuálni kellett az utasokat - közölték a repülőtér illetékesei.
A közleményben személyi sérülésről nem számoltak be a hatóságok. A Delta Air Lines 1213-as járata hétfőn délelőtt a menetrend szerinti indulást megelőzően még a kifutón állt, amikor kigyulladt a hajtóműve. Az utasokat az ilyenkor szokásos protokoll szerint evakuálták, a helyszínre mentőket és tűzoltókat vezényeltek - írta a közösségi médiában a repülőtér.
Az Airbus A330-as repülőgép fedélzetén 282 utas, 10 légiutaskísérő és két pilóta tartózkodott. A közösségi médiában megjelent felvételek szerint az utasok vészcsúszdán hagyták el a gépet. A tűz okát a repülőtér műszaki személyzete vizsgálja.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






