A nemzetközi turizmus fellendülésével párhuzamosan egyre több utazó szembesül különféle turistacsapdákkal és lehúzásokkal világszerte.

Törökországban, a Bolu tartományban található népszerű síparadicsomban tragikus tűzeset történt egy szállodában. A katasztrófa során tíz ember vesztette életét, és további harmincketten megsérültek. A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit, miközben a mentési munkálatok még folyamatban vannak - írta meg a BBC.
Ali Yerlikaya belügyminiszter tájékoztatása szerint a tűz a Grand Kartal Hotel nevű 12 emeletes szállodában ütött ki helyi idő szerint 03:27-kor. Az épületben a baleset idején 234 vendég tartózkodott, mivel éppen zajlott a kéthetes iskolai szünet, ami miatt nagy volt a kihasználtság.
A török média beszámolói alapján legalább két áldozat az ablakon kiugorva vesztette életét. A közösségi médiában terjedő felvételeken látható volt, ahogy az emberek vásznakat lógatnak ki az ablakokon, hogy azokon próbáljanak menekülni az égő épületből.
Abdulaziz Aydin, Bolu kormányzója elmondta, hogy az első jelentések szerint a tűz a szálloda negyedik emeletének éttermi részében keletkezett, majd onnan terjedt tovább. A hatóságok még vizsgálják, hogy maradtak-e vendégek a szobáikban bezárva.
A mentési munkálatokat nehezítette a szálloda távoli elhelyezkedése és a zord időjárási körülmények. A kormányzó szerint több mint egy órába telt, mire a tűzoltóautók kiértek a helyszínre. A belügyminiszter tájékoztatása alapján 267 katasztrófavédelmi szakembert vezényeltek a helyszínre.
Necmi Kepcetutan síoktató, aki sikeresen megmenekült, így nyilatkozott az NTV-nek: "Az emberek azt kiabálták az ablakokon, hogy 'mentsetek meg minket', mert erős füst volt odabent. Kihúztunk 20-25 embert."
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 456 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 140 517 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A hatóságok elővigyázatosságból egy szomszédos szállodát is kiürítettek. Yilmaz Tunc igazságügyi miniszter közölte, hogy ügyészeket jelöltek ki a tűzeset kivizsgálására. A pontos okok egyelőre nem ismertek.
Mindössze néhány nappal ezelőtt a spanyolországi Astúnban is súlyos síbaleset történt - ott egy sífelvonó összeomlása következtében sérült meg több tucat ember.

Görögországban nyaralnál? Ezt jó tudni: megszólaltak a magyar utazási irodák Santorini tragédiájáról
A görögországi Szantorini szigetén február 1-je óta folyamatos földrengések rázzák meg a térséget.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


