A Sziget Fesztivál jegyárai évente változnak, tükrözve a gazdasági környezetet, a rendezvény kínálatát. Nézzük meg az idei árakat, hasonlítsuk össze őket az előző évek jegyáraival.

A MÁV-START belföldi és nemzetközi vonatait tavaly rekordszámú, mintegy 181 millió utazáshoz vették igénybe. Ám 2023-ban nem csak utasforgalomban döntött csúcsot a MÁV-START, hanem az értékesítés terén is: az okosjegyből több mint 700 ezer fogyott; az IC+ kocsik prémium színvonalú (1+ osztályú) szolgáltatásait pedig már 130 ezer utasunk próbálhatta ki a Budapest és Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Szeged, Pécs közötti, valamint nyáron a balatoni utazásaik során - olvasható a MÁV honlapján megjelent közleményen. Fordulatot hozott az előző év a jegyvásárlási szokásokban is, ugyanis az online jegyváltás beérte a pénztári értékesítést, a jegy- és bérlettermékek 38 százalékát vették már az ELVIRÁ-val vagy a MÁV app segítségével.
Az időben jegyet váltók számára kedvező áron megváltható Okosjegyekből 487 ezret adtak el 2022-ben, míg tavaly már 727 ezret. Ez köszönhető annak is, hogy az előző év márciusától több mint 80 város felé már az összes InterCity-viszonylatra megvásárolható ez a fajta kedvezményes jegy. A legnépszerűbb típus a szegedi Okosjegy volt, amelyből 2023-ban 137 ezer darabot váltottak, második helyre 131 ezerrel Nyíregyháza került, míg a dobogó harmadik fokára Pécs ért, alig elmaradva a 100 ezer eladott Okosjegytől.
Az okosjegyek fixárasak, csak elővételben válthatók, legkésőbb a vonatindulás előtti napon. Kizárólag a MÁV appban és az új Elvirában érhető el, ahol a rendszer automatikusan mutatja a legkedvezőbb elérhető ajánlatokat. Az ár már tartalmazza a helyjegyet is, semmilyen más pótjegyet nem kell venni az Okosjegy mellé. Ezzel a megoldással a vasút valós alternatívát kínál az autó, akár a telekocsi helyett, támogatva ezzel a környezetbarátabb távolsági közösségi közlekedés használatát.
A prémiumszolgáltatást is többen vették igénybe
A MÁV-START saját gyártású IC+ kocsijai közül tavaly forgalomba állt a 35. elsőosztályú, bisztró- és prémiumszakasszal közlekedő szerelvény is. A prémiumszolgáltatás fejlődését és népszerűvé válását mutatja, hogy 2022-ben közel 55 ezer helyjegyet váltottak ezekre, míg tavaly már 76 ezerrel többet, 131 ezret.
A prémium osztály az IC vonatok fedélzetén elérhető legmagasabb szolgáltatási kategória, az 1. osztályhoz képest is magasabb színvonalat képvisel. A fővárosból Pécsre a Mecsek, Szegedre a Napfény, Miskolcra a Tokaj InterCity-járatokkal, míg Debrecenbe, Nyíregyházára a Nyírség és a Tokaj InterCity-vel, a nyári elő- és utószezonban Siófokon és Fonyódon át Keszthelyre, a főszezon során pedig Balatonfüreden át Tapolcára is.
A prémium szakasz 1. osztályú menetjegy és 1990 forintos helyjegy váltásával vehető igénybe. A prémium szolgáltatás így standard 1. osztályhoz képest csak kismértékben drágább, viszont kényelmesebb utazást és további extra szolgáltatásokat is tartalmaz.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Minek sorba állni, ha kéznél a MÁV app?
Vízválasztó volt a 2023-as év MÁV-START jegyértékesítési területén, ugyanis az online jegyvásárlások aránya beérte a pénztári eladásokat. A bérletek és jegyek 38 százalékát már a több mint 2 millió regisztrált felhasználóval rendelkező online felületeinken, azaz az ELVIRA (jegy.mav.hu) vagy a MÁV app felületén váltották. Ezen belül az értékesítés több mint negyedét (27%) a MÁV mobilalkalmazásban, és 11 százalékát az ELVIRÁ-ban intézték az utasaink. Az önkiszolgáló csatornák (online MÁV app, ELVIRA, valamint az automatás vásárlás) arányának emelkedésével párhuzamosan csökkent a pénztári és a fedélzeti értékesítés aránya. Ez főleg a pénztáraknál szembetűnő: 5 év alatt 65-ről 39 százalékra csökkent a jegyváltás aránya.
A MÁV app szerepe 2020 végén felértékelődött, akkortól ugyanis elérhetővé váltak a bérletek ezen a csatornán is.
Az automatás értékesítés aránya szintén jelentősen emelkedett; míg 2019-ben 12 százalék, addig 2023-ban már minden ötödik (23%) jegyvásárló automatánál váltotta meg a jegyét, bérletét. Tavaly csaknem 15,6 millió jegyet vásároltak az automatákból.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
-
Ipar Napjai és Automotive Hungary – Mindenki egy helyen (x)
Hazánk legnagyobb ipari eseménye vár minden szakembert: ipari innovációk, költséghatékony megoldások, üzleti lehetőségek, networking, KKV-kat segítő pályázatok.
Portfolio Gen Z Fest 2025


