A Ryanair szerint a magas olajárak miatt jövőre jelentősen drágulhatnak a repülőjegyek Európában.
Az Egyesült Államok érdeke, hogy elmozduljon a Covid-19 világjárvány idején korábban alkalmazott korlátozásoktól, és olyan légiközlekedési irányelveket alkalmazzon, amelyek elsősorban az oltottságra támaszkodnak - indokolta Joe Biden a mostani lépést.
Joe Biden amerikai elnök hétfőn aláírta azt a rendeletet, amely november 8-tól hatályon kívül helyezi a Kínára, Indiára és Európa nagy részére vonatkozó, a koronavírus járvány miatt több mint 18 hónapja – 2020 márciusa óta – érvényben lévő beutazási korlátozásokat – közölte hétfőn a Fehér Ház. Ez azt jelenti, hogy az USA november elején megszünteti a beutazási korlátozásokat azon külföldi turisták számára, akik a koronavírus elleni védettséghez szükséges összes oltással rendelkeznek.
A repülőn érkező beutazóknak november 8. után a koronavírus elleni oltásuk igazolását, illetve az indulást megelőző három napban készült teszt negatív eredményét kell majd bemutatniuk. Karanténkötelezettség nem lesz érvényben.
Az amerikai egészségügyi hatóságok korábban jelezték, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által sürgősségi alkalmazásra jóváhagyott vakcinákat (az AstraZeneca, a Johnson & Johnson, a Moderna, a Pfizer/BioNTech, a Sinopharm és a Sinovac oltóanyagokat) fogadják el.
A Biden-adminisztráció szigorú követelményeket ír elő a légitársaságok számára is, amelyeknek ellenőrizniük kell majd, hogy a külföldi utazók rendelkeznek-e a szükséges oltásokkal, mielőtt felszállnak az Egyesült Államokba tartó járatokra. A külföldi utasoknak be kell nyújtaniuk hivatalos forrásból származó oltási papírjaikat, amiknek igazolniuk kell azt, hogy az utolsó adag vakcinát az utazás dátumánál legalább két héttel korábban kapták meg az Amerikába utazók.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Bár a 18 év alatti gyermekek, valamint bizonyos egészségügyi problémákkal küzdő emberek mentesülnek az új oltási követelmények alól, de az indulás előtt maximum 24 órával készült negatív koronavírus-teszttel bizonyítaniuk kell, hogy nem fertőzöttek.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







