A szeptember 2-i közlekedési helyzetet jelentős torlódások, műszaki mentések és útépítési munkálatok nehezítik az ország több pontján.
Egy hónap alatt megduplázódott a Budapest Airport forgalma: éves szinten még a mélyben a számok
Jelentős utasszám-növekedéssel indult a második fél év a budapesti repülőtéren: júliusban már 538 074 utast kezelt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ami megközelíti az év első hat hónapjának összforgalmát - közölte a Budapesti Airport az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint januártól júniusig 604 ezer utas fordult meg a repülőtéren, a júliusi, vagyis egyetlen nyári hónap utasszáma ennek a 89 százalékát tette ki, a júliusi több mint félmilliós utasszám a júniusban mért adatok duplája, a forgalom elérte a 2019-es rekordév júliusi forgalmának 34 százalékát
A közleményben kiemelték, az év első harmadában napi 2000-3000 utas, júniusban már naponta átlagosan mintegy 10 000 utas fordult meg a budapesti repülőtéren, júliusban pedig 18 000.
Az utasszám visszaépülését támogatja az utazási korlátozások folyamatos enyhítése, az átoltottság mértékének növekedése, továbbá az egységes EU-s védettségi igazolás júliusi bevezetése is - írják a közleményben. A Budapest Airport közleményébe kitért arra, hogy a korábbi hónapokhoz hasonlóan továbbra is stabilan erős a cargoforgalom, a BUD Cargo City által kezelt havi légi áru mennyisége júliusban is 15 ezer tonna fölött volt, ami több mint 40 százalékkal magasabb a tavalyi év azonos időszakánál. Ezzel az év első hét hónapjának árumennyisége átlépte a 100 000 tonnát, a 2020. július és 2021. július közötti időszakban meghaladta a 160 000 tonnát.
Kiadták a figyelmeztetést: esőbe borul az ország, durva viharokra kell készülni egész Magyarországon
Zivatarok miatt az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombatra a HungaroMet
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







