Elérhetővé vált a grafikus helyfoglalás a MÁVPlusz alkalmazás legújabb frissítésében, így az utasok ezentúl a kocsirajzon maguk választhatják ki a szabad ülőhelyeket.
A kegyeleti ünnepekhez igazodik a vonatközlekedés rendje: október 31-én a pénteki, november 1-jén a szombati, 2-án az ünnepnapi, 3-án már a szokásos vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. A menetjegyeket érdemes néhány nappal korábban, elővételben megváltani.
A hosszú hétvége előtt a MÁV azt javasolja, hogy néhány nappal az ünnep előtt, előre vegyék meg az utasok a menetjegyeket. Ilyenkor rengetegen mennek a temetőkbe vagy látogatnak el a rokonaikhoz, ezért csúcsforgalom várható a pályaudvarokon, és néhány nap alatt akár félmillióan is útra kelhetnek a vonatokkal. Sokan utazhatnak már csütörtökön is, de legtöbben vasárnap szállnak majd vonatra, mert aznap ér véget az őszi szünet. A tavalyi négynapos ünnep utolsó napján - részben az őszi szünet vége miatt - megduplázódott az utasforgalom egy átlagos vasárnaphoz képest.
A felkészülés és a megnövelt kapacitás ellenére - egyes népszerűbb utazási időpontokban - gyorsan megtelhetnek az InterCity vonatok. A vasúttársaság az IC vonatokhoz a helyfoglalások figyelembevételével - a lehetőségekhez mérten - plusz kocsikat kapcsol. Az InterCity vonatokon kívül a gyors-, sebes-, illetve személyvonatokat is választhatják az utasok. November 3-án, vasárnap közlekedik Nyíregyházáról Debrecenen át a Nyugati pályaudvarra a tavaly bevezetett és gyorsan népszerűvé vált Televonat.
A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében az utasok a vasúttársaság internetes jegyvásárlási rendszerében, vagy az okostelefonokon elérhető MÁV applikációban gyorsan és egyszerűen megválthatják a menetjegyeket és helyjegyeket. Az online vagy mobilalkalmazással megvett e-vonatjegyek a pénztári árhoz képest 10 százalékkal olcsóbbak, míg a menetrendi keresőben @ jellel jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra legalább 100 kilométer távolságra váltott e-vonatjegyekre 20 százalékos engedmény jár. Az automatáknál vásárlók 5 százalékos kedvezményt kapnak.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







