Hetente négyszer repülnek majd az Airbus A321neo gépek, a jegyár 11 900 forintról indul.
Az elmúlt év fejlesztéseinek köszönhetően óriási népszerűségnek örvend a Vonatinfó alkalmazás, mellyel az utasok akár úton, vagy útközben, mobilon, sorban állás nélkül is megvehetik jegyüket. Az újdonságoknak köszönhetően azonban jelentősen megváltozott az alkalmazás által nyújtott szolgáltatás, ezért a vasúttársaság a név megváltoztatása mellett döntött: július másodikától MÁV néven lesz letölthető.
Az elmúlt évben a Vonatinfó alkalmazásban elérhető egyik legjelentősebb fejlesztés volt, hogy a menetrendi információkon túl az utasok vonatjegyeiket is megvásárolhatják az applikáción keresztül. Ez bővült június 6-tól, amikortól már a MÁV-HÉV H5-ös (szentendrei) járatának Budapesten kívüli szakaszára is elérhetőek a menetjegyek ebben a formában.
Ez azt jelenti, hogy az eddigi elnevezés már nem tükrözi az alkalmazás által kínált szolgáltatást, ezért a nemzetközi példákat is követve a vasúttársaság az alkalmazás nevének megváltoztatása mellett döntött. Így július 2-től az applikáció MÁV néven lesz elérhető a Google Play-en és az AppStore-ban. Az utasok névváltozásról szóló tájékoztatása az alkalmazáson keresztül, automatikusan megtörténik.
Az alkalmazással gyorsan, egyszerűen, a bankkártya adatokat elmentve, gyakorlatilag néhány gombnyomással megváltható a menetjegy. A vasúttársaság célja, hogy minél több utas számára elérhető legyen az alkalmazás, ennek megfelelően történt arculati és funkcionális fejlesztés.
A Vonatinfo mobilalkalmazás jelenleg a MÁV-START legdinamikusabban fejlődő értékesítési csatornája, a rajta keresztül történő jegyértékesítés folyamatosan emelkedik: a 2018. június elejétől 2019. június második feléig a Google Play-ből 215 ezer; iOS-ből 29,8 ezer telepítést követően nagyjából 132,3 ezer aktív regisztrációval büszkélkedhet. Az elmúlt egy évben közel 2,5 millió vásárlási tranzakció történt, összesen megközelítőleg 1,2 milliárd forint értékben.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A MÁV mobilalkalmazásból 10 százalékos kedvezménnyel vásárolhatók e-vonatjegyek. A @-cal jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra legalább 100 kilométeres utazásra szóló e-vonatjegynél 20 százalékos árengedmény vehető igénybe. Az ezzel a jegyváltási megoldással vásárolt vonatjegyek felhasználási feltételei megegyeznek az e-vonatjegyével.
Jön a kora tavasz, vagy visszavág a kemény tél? Elképesztő, amit az időjárás tartogat február végére
Frontok sora éri el a Kárpát-medencét a következő napokban, ám a friss előrejelzések szerint komoly lehűlés nem várható.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







