Változékony időjárással indul a csütörtök, de a nap folyamán sokfelé felszakadozhat a felhőzet, és egyre több helyen süthet ki a nap Magyarországon.
A siófoki rendőrök elfogtak két dunaújvárosi lakost, akik a parton őrizetlenül hagyott táskákat loptak - írja a Police.hu
Június 21-én az esti órákban két férfi ellopott az egyik helyi szabadstrand padjáról két táskát, a bennük lévő pénztárcákkal, személyes iratokkal, telefonokkal, ruhaneműkkel és egyéb személyes dolgokkal együtt. A sértettek azonnal értesítették a rendőrséget, akik - lakossági bejelentés alapján - a közelben elfogták a két dunaújvárosi lakost, akiket előállítottak a Siófoki Rendőrkapitányságra.
A 29 éves T. Balázs Csabát, és társát, a 36 éves D. Károly Zoltánt a nyomozók lopás vétség és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök mindkét gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuknak indítványozására.
A rendőrök azt is megállapították, hogy a férfiak által használt - és az eljárás keretében lefoglalt - személygépjárműben további bűncselekményekből származó értékek voltak. Az ezekkel kapcsolatos körülmények vizsgálata az eljárás további részét képezi.
A zavartalan pihenése érdekében fogadja meg a rendőrség tanácsait!
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- Csak a nyaraláshoz, pihenéshez elengedhetetlen felszerelést vigye magával.
- A strandoláshoz nem feltétlenül szükséges használati tárgyakat, ékszereket, bankkártyát, iratokat hagyja otthon, vagy biztonságos helyen.
- Csak szükséges mennyiségű készpénzt vigyen magával a strandra.
- Mobiltelefonját, fényképezőgépét, kameráját, gépkocsijának kulcsait ne hagyja őrizetlenül, használja az értékmegőrzőket!
- Gépkocsiját mindig zárja be, értékes tárgyakat, táskát soha ne hagyjon látható helyen az utastérben, ezeket inkább a csomagtartóban helyezze el!
Címlapkép: Police.hu
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







