Németországban január 1-jétől a 17 és 45 év közötti férfiaknak hatósági engedélyt kell kérniük, ha három hónapnál hosszabb időre külföldre utaznak.
2015 utolsó napjaiban nagy rohamra készülhetnek a hazai szállásadók, ugyanis a drágább szálláshelyek ellenére a legtöbb teljesen megtelt. A házigazdák bőséges menüvel, sztárfellépővel és show-műsorral szórakoztatják majd a vendégeket.
2015 utolsó napjaiban nagy rohamra készülhetnek a hazai szállásadók: az óévet valamilyen szálláshelyen búcsúztatók többsége már december 30-án útra kel, és a pihenést egészen az új év második napjáig ott tölti. A házigazdák bőséges menüvel, sztárfellépővel és show-műsorral emelik az üdülés fényét, a legtöbb vendégre az átlagosan 50 százalékkal drágább szálláshelyeken sorrendben Budapest, Hajdúszoboszló és Eger számíthat- derült ki a Szallas.hu friss foglalási adataiból.- mondta el Dorcsinecz József, a Szallas.hu alapítója.
A szállodák által kínált szilveszteri csomagokban különleges helyet kap az alaposan megválogatott ételsor - úgy az éjféli, mint a másnapi menü tekintetében -, ezért sok helyen kerül malacsült és lencse az asztalokra, de a kísérőprogramokra is nagy gondot fordítanak a vendéglátók.
- tette hozzá Dorcsinecz József.
Népszerű tematika a kaszinó jellegű vagy a retró hangulat, a bűvész-, humorista- és táncshow is, de kétségkívül az énekesek viszik a prímet ilyenkor: Caramellel, Vastag Csabával, Peter Srámekkel vagy akár a Balázs-Korda házaspárral is koccinthatunk az újév örömére.
Mik a legnépszerűbb szilveszteri úti célok?
Budapest és Siófok mellett idén is a fürdővárosok - Hajdúszoboszló, Eger, Gyula - a legnépszerűbb szilveszteri úti célok.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egy tipikus, 2 fős, 2 éjszakás szilveszteri utazás körülbelül 70 ezer forintba kerül, de a legnagyobb értékű év végi foglalás például 1,7 millió forintba került. Aki keres, találhat magának olcsóbban is, - akár 1700 forintért - szállást az év utolsó napjára, például az ilyenkor rendkívül népszerű faházakban. A külföldön szilveszterező magyarok az idei évben a három közeli királyi fővárosba - Bécsbe, Prágába és Pozsonyba - látogatnak, de sokan mennek Zakopanéba és Kassára is.
A 10 legnépszerűbb belföldi utazási célpont szilveszterkor
1. Budapest
2. Hajdúszoboszló
3. Eger
4. Siófok
5. Gyula
6. Pécs
7. Miskolctapolca
8. Szeged
9. Debrecen
10. Sárvár
A 10 legnépszerűbb külföldi utazási célpont szilveszterkor
1. Prága
2. Bécs
3. Zakopane
4. Kassa
5. Szováta
6. Pozsony
7. Parajd
8. Kolozsvár
9. Krakkó
10. Nyitra
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








