A globális benchmarknak számító Brent nyersolaj ára pénteken hordónként 88 dollár körül alakult
Még mindig feljelentések sorozatával bombázza a hatóságokat az Országos Taxisszövetség az Uber miatt, mert szerintük a cég továbbra sem tartja be a rájuk vonatkozó nyári kormányrendelet előírásait - írja a Magyar Nemzet.
Valamivel több mint egy hete változott az Uber díjazása. A korábban 300-as alapdíj 380 forintra, a kilométerdíj 165 forintra, a percdíj 30 forintra emelkedett, a lemondás 800 forintba kerül. Az Uber szolgáltatása ugyanakkor még így is jóval olcsóbb, mint a taxi, aminek alapdíja 450, útdíja kilométerenként 280, a várakozási díj pedig 70 forint percenként.
Metál Zoltán, az Országos Taxisszövetség elnöke a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a fuvarközvetítő cég, valamint a velük szerződött sofőrök hatósági engedélyek nélkül végzik tevékenységüket a hatályos kormányrendelet ellenére. Ezért nincs más lehetőségünk, mint feljelentések sorozatával bombázni a magyar hatóságokat.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







