A meteorológiai modellek szerinte novemberben már lesz hó, de egyelőre még nagy a bizonytalanság.
Gyakorlatilag fogalma sincs a hivatalos szerveknek arról, hova utaznak a magyarok - legalábbis ez derült ki az elmúlt hetek hosszas levelezéséből. Azért kerestük meg a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy összeállíthassunk egy toplistát a közkedvelt vízumköteles országokról. Ők azonban először a Magyar Turizmus Zrt-hez(!) irányítottak minket, majd csupán becslésekbe tudtak bocsátkozni.
A Pénzcentrum azért kereste meg a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy megtudjuk, milyen nyilvántartást vezet az igényelt és kiadott vízumokról, tehát azokról a vízumköteles országokról, ahová a magyarok szívesen utaznak. Megkeresésünkre a minisztérium azonban először a Magyar Turizmus Zrt-hez (MT) irányított minket. Meglepő módon kiderült, hogy ez nem is a beutazó turizmussal foglalkozó MT szakterülete:
Így visszajutottunk a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz, akik második megkeresésünkre az alábbi választ adták:
Egyértelmű toplistával így nem tudtak szolgálni a kedvelt vízumköteles országokról. Azonban a konzuli érdekvédelmi tapasztalatok és a külképviseletek jelentései alapján össze tudtak állítani egy listát.
A kedvelt vízumköteles úticélok az alábbiak:
- Ausztrália
- Belorusz
- Egyiptom
- India
- Indonézia
- Jordánia
- Kína
- Kenya
- Kuba
- Libanon
- Oroszország
- Vietnám
Sorrend tehát nincs,
Emellett felhívták a figyelmet arra is, hogy esetleg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai lehetnek segítségünkre a listával kapcsolatban. Azonban a KSH 2013-ra vonatkozó közkedvelt utazási célpontokat sorjázó statisztikájában nem találni vízumköteles országot. Ez azt jelenti, hogy az egynapos utazások esetében az általuk vizsgált top 8-ban, illetve a többnaposoknál a listázott első 15 között nincs efféle úticél.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezek után a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségéhez (MUISZ) fordultunk, akik a tagirodáik foglalásai alapján összeállítottak egy listát a Pénzcentrumnak. A listából az is kiderül, hová a legdrágább a vízum. Ez alapján a legdrágább Oroszország és Fehéroroszország, Vietnám, illetve India.
1. Kína, vízumdíj 8000 forint
2. Oroszország - vízumdíj 19 050 forint
3. Ausztrália - vízumdíj 0 forint
4. India - vízumdíj 16 000 forint
5. Vietnám - vízumdíj 17 000 forint
6. Egyiptom - vízumdíj körülbelül 3600 forint
7. Indonézia - vízumdíj körülbelül 6000 forint
8. Fehéroroszország - majdnem 19 000 forint
9. Kazahsztán - vízumdíj majdnem 11 000 forint
10. Srí Lanka - vízumdíj körülbelül 7200 forint
Azt azonban fontos megjegyezni, hogy a listát csak azon irodák adatai alapján tudták összeállítani, amelyek tagjai a Szövetségnek, ez egészen pontosan 138 irodát takar.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







