A nyári külföldi utazások során komoly összegeket takaríthatunk meg, ha tudatosan kezeljük a devizaváltást és a kártyás fizetéseket.
Igaza lett a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK): tényleg vannak sorok a jegypénztáraknál az első májusi munkanap reggelén. Az mindenesetre látszik, hogy a közlekedési társaság sokat tesz azért, hogy rövidítse a sorban állást.
Múlt héten jósolta meg a BKK, hogy május 5-én és 6-án (hétfőn és kedden) a szokásosnál többen fogják bérletüket megváltani Budapesten. Persze azt is tanácsolták, hogy ennek elkerülése érdekében célszerű inkább előre, a csúcsidőszakon kívül megvásárolni az új bérletet.
Sokan azonban nem hallgattak a tanácsra (vagy nem tudtak korábban bérletet vásárolni), ezért több jegy-és bérletpénztárnál meglehetősen hosszú sorok alakultak ki. A Pénzcentrum.hu tapasztalatai szerint legalább 10-15 perc sorban állásra számítson az, aki ma veszi meg a bérletét.
A Nagyvárad-téren például ilyen sokan álltak sorban hétfő reggel fél 8-kor:

Az ellenőrök igyekeznek rövidíteni a sort. Azok az utasok, akik csak menetjegyet szeretnének vásárolni, náluk is megtehetik. Információink szerint azonban más, forgalmasabb pénztáraknál még hosszabb sorokra kell számítani.
A Corvin-negyednél sem jobb a helyzet, sőt:
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


A BKK egyébként azt javasolja, hogy az ügyfélközpontokon, valamint jegy- és bérletpénztárakon kívül érdemes lehet az M4-es metró állomásain, valamint az Astorián, a Ferenciek terén, az Árpád hídnál, az Etele téren és a Népligetnél már a nap 24 órájában üzemelő, illetve a hamarosan városszerte telepített új automatákat is igénybe venni. Az új automatákban a legtöbb jegy- és bérlettípus bármikor megvásárolható, érmét, bankjegyet egyaránt elfogadnak és visszaadnak, valamint bankkártyával is lehet fizetni.
Szintén a sorban állás idejének csökkentése érdekében a metróvonalakon a beléptetéses jegyellenőrzést végző biztonsági őröktől is vásárolhatunk vonaljegyet. A biztonsági őrök azonban nem árusítanak más típusú menetjegyeket - így például szakaszjegyet -, illetve bérletet, kizárólag 350 forintos vonaljegyet.
A havi Budapest-bérletet a BKK értékesítési pontjain kívül a MÁV-START és a VOLÁNBUSZ kijelölt pénztáraiban is meg lehet váltani.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







