Vonatozók, figyelem! Ne ijedj meg, ha a Délibe érkezel a Keleti helyett

Pénzcentrum
2014. április 10. 18:03

A "Százlábú híd" átépítése miatt megváltozik a környék közlekedése, a munkálatok miatt a BKK sűrűbben indítja egyes járatait, illetve a vonatközlekedésben is változások lesznek.

Az előkészítő munkálatok befejezésével a "Százlábú híd" átépítése 2014. április 7-én (hétfőn) a kora reggeli óráktól folytatódott. Ekkor lépett életbe a Kerepesi úton az új, ideiglenes forgalmi rend - a városközpont felé haladó északi hídpálya teljes lezárásával - az Asztalos Sándor út és az Arena Pláza közötti szakaszon. A híd felújítása két ütemben történik: az első ütem 2014 végére készül el, a második ütem befejezése 2015. október közepére várható. A munkálatok miatt április 13-a és május 27-e között a MÁV több vasútvonalán is megváltozik a menetrend - derül ki a MÁV-START Zrt. és a BKK közös közleményéből.

Hétfőn hajnaltól - előreláthatólag 2014. november végéig - a kétirányú forgalom a déli hídpályán haladhat úgy, hogy az építés ideje alatt a városközpont irányába egy, a kifelé vezető irányba - a buszsáv megszüntetésével - két forgalmi sávon haladhatnak az arra közlekedők. Az átépülő hídfélen sávszűkületre és sebességkorlátozásra kell számítani. A hídbontási és -építési munkák várhatóan jelentős torlódásokat okoznak majd a városközpont felé. A trolibuszok közlekedésében jelentős késések várhatók, ezek csökkentése érdekében változatlan menetsűrűséggel több trolibuszt közlekedik a vonalon.

Ami az autósakat is érinti: a Kerepesi útról tilos a balra kanyarodás a Hungária körút felől érkezőknek az Asztalos Sándor út és a Gumigyár felé. A korlátozások miatt a reggeli órákban elsősorban a városközpont irányú forgalom torlódására kell számítani.

A felújítás ideje alatt sűrűbben közlekedik az M2-es metró. A reggeli csúcsidőszakban a Déli pályaudvar, a délutáni csúcsban pedig az Örs vezér tere felé utazókra tekintettel a szokásosnál sűrűbb lesz a metrókövetés.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A "Százlábú híd" átépítése az április 13-a és május 27-e között időszakban érinti a Keleti pályaudvar vasútvonalainak menetrendjét:

  • A Budapest-Győr-Szombathely (Zalaegerszeg)/Sopron, illetve Hegyeshalom viszonylatban közlekedő gyorsvonatok a Keleti pályaudvar helyett a Déli pályaudvarra érkeznek és onnan indulnak. A Déli pályaudvarról 13:50-kor, 14:50-kor, 15:50-kor, 17:50-kor Tatabányára, illetve 16:50-kor Komáromba induló vonatok Kelenföldről indulnak, valamint a Komáromból 6:40-kor induló és a Tatabányáról 15:11-kor induló vonat korábban, 14:59-kor fog indulni, illetve a Déli pályaudvar helyett Kelenföldig közlekedik. Az Intercity és nemzetközi vonatok esetében nem lesz változás, továbbra is Budapest-Keleti pályaudvarra érkeznek és onnan indulnak.
  • A Budapest-Székesfehérvár vonalon, a Déli pályaudvarról reggel 8 óra után induló és érkező tárnoki elővárosi vonatok csak Kelenföldig járnak, és onnan is indulnak.
  • A Budapest-Pusztaszabolcs vonalon, a Százhalombattáról reggel 6:39-kor induló vonat a Déli pályaudvar helyett csak Kelenföldig közlekedik.
  • A Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs/Kaposvár-Gyékényes vonal InterCity járatai és a bajai expressz vonatok, valamint a Rippl-Rónai nemzetközi vonat Zágrábba a Keleti pályaudvar helyett a Déli pályaudvarról indul, és oda érkezik.
  • A Budapest-Hatvan vonal elővárosi vonatai módosított menetrend szerint közlekednek. A Gödöllő-Állami telepek megállóhelynél - a reggeli és esti időszak kivételével - csak a munkanapokon közlekedő Budapest-Gödöllő viszonylatú vonatok állnak meg. Hétvégén a bérletes utasok Volánbusszal érhetik a megállóhelyet, amelyet elfogadnak Isaszeg és Gödöllő vasútállomás között.
  • A Budapest-Újszász-Szolnok vonalon közlekedő egyes reggeli, illetve az összes délutáni nagykátai elővárosi vonat a Keleti pályaudvar helyett Ferencváros vasútállomás érintésével Kelenföldre érkezik, és onnan indul.
  • A Budapest-Kelebia-Budapest vonalon közlekedő személyvonatok Keleti pályaudvar helyett Kőbánya-Kispestre érkeznek, és onnan is fordulnak.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm