Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét
Pénteken hajnalban mindenhol visszavonták vagy mérsékelték a korábban az ónos eső miatt kiadott másodfokú riasztást. Több megyében azonban továbbra is elsőfokú riasztások vannak érvényben nemcsak az ónos eső, hanem a viharos szél, illetve a hófúvás miatt is.
Az Országos Meteorológia Szolgálat az MTI-hez eljuttatott, éjfélig szóló veszélyjelzése szerint tizenkét megyében - Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest - valamint a főváros területén lehet számítani ónos esőre, emiatt citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyére ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a viharos szél miatt, míg Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád és Tolna megyében a hófúvás miatt van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.
A meteorológiai szolgálat azt írta: napközben inkább csak a Nyugat-Dunántúlon alakulhat ki gyenge ónos csapadék. A Dunántúl északi, északkeleti részén viharossá fokozódhat a szél.
Emellett a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúl keleti részén is lehetnek időnként erős vagy viharos széllökések, ezért ezeken a tájakon hóátfúvásra is fel kell készülni, kiemelten Csongrád és Bács-Kiskun megyében - tették hozzá.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







