12 °C Budapest

Egyre több az öreg autó Magyarországon

MTI
2011. szeptember 25. 15:12

Magyarországon csak minden ötödik autóra kötött casco biztosítást a tulajdonosa, a megkérdezettek fele mondta azt, hogy túl drága ez a biztosítás, míg 36 százalékuk vélte úgy, hogy az öreg autóra nem is érdemes cascót kötni - közölte a Generali csoport felmérésének eredményét a Genertel online biztosító.

A felmérésben tízezer cascóval nem rendelkező Generali ügyfél szerepelt, és több választ is megjelölhettek, miért nem kötnek cascót. Így került első helyre 51 százalékkal a biztosítás ára, másodikra 36 százalékkal az öreg kocsi, míg a harmadik helyen - 19 százalékkal - az az érv végzett, hogy a biztosítók nem szeretnek fizetni.

A magyar autók átlagos életkora meghaladja a 10 évet, és alig negyedük fiatalabb 5 évesnél. Az autóértékesítések visszaesésével ez az arány tovább romlik.

Az öreg autókra már korábban dolgoztak ki 20-30 százalékkal olcsóbb cascót a biztosítók. Ebben nem eredeti, hanem csak utángyártott alkatrész, és nem a szakszerviz óradíja, hanem egy annál alacsonyabb szerepelt. Az ötletet az adta, hogy kevesen viszik a karambolos autót drága szakszervizbe, illetve gyakran az utángyártott alkatrész ugyanott, ugyanabból készül, mint az eredeti, de ráragasztott logó híján csak a felébe kerül annak.

Miután a piacon ez sem hozott áttörést, most újabb eszközzel próbálkoznak a biztosítók, hogy az öreg autókra is biztosítást köttessenek a tulajdonosokkal. Ez pedig az úgynevezett összeg-biztosítás, amikor a biztosító csak a leszerződött összeget fizeti. Miután az átlagos kár 250 ezer forint, így - általában - erre az összegre szól a biztosítás, viszont alig drágább havi ezer forintnál. (A Posta Biztosító a kötelezőjéhez, míg a Genertel önállóan is kínál ilyet.)

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Létezik még egy Magyarország kipróbálatlan módszer, amely viszont Nyugat-Európában általános: nincs külön kötelező-, illetve casco biztosítás, csak minden kárra kiterjedő védelem. Franciaországban ez évi 500 euróba kerül átlagosan, nem több, mint nálunk egy új értékre szóló casco, a hozzá tartozó kötelező felelősségbiztosítással.

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?