10 °C Budapest

Figyelem: a válság után fillérekért utazhatsz

2011. február 23. 09:32

Az Egyiptomban és Tunéziában kialakult helyzet következtében az idei szezon nagy nyertese a turizmusban Törökország lehet. Míg a nyertes piacon az árak emelkedésére lehet számítani, addig az észak-afrikai utak újraindulásakor akár 20-30 százalékos áresés várható - olvasható a Világgazdaság mai számában.

Az I.-es, nem ajánlott kategóriába sorolt, zavargásokkal küzdő észak -afrikai országok ideiglenes kiesése hatalmas űrt hagyott maga után a hazai kiutaztatási piacon. A magyar utazási irodák epedve várják, hogy a Külügyminisztérium feloldja az országokra vonatkozó utazási tilalmat, addig azonban új célállomásokkal és járatokkal csábítják az utasokat, hogy csökkentsék forgalomkiesésüket.

Amennyiben elhúzódik a konfliktushelyzet az érintett országokban, úgy a nagy nyertes Törökország lehet - véli egybehangzóan Nagy Melinda, a Kartago Tours jogi képviselője, valamint Zám Tibor, a Best Reisen ügyvezető igazgatója. Az ügyvezető szerint Törökország az az úti cél tavasszal, amely képes lehet felszívni azon európai utasok tömegét, akik Egyiptom helyett valami "hasonlót" szeretnének, ugyanis hatalmas és folyamatosan javuló minőségű szállodakapacitással rendelkezik az ország. Egyelőre az árszínvonal is nagyjából az egyiptomihoz mérhető, azonban a jelentős keresletnövekedés hatására már megkezdődött a drágulás.

Abban az esetben, ha a zavargások sokáig tartanak, akkor tavasz végétől Spanyolország és Görögország is markánsabb szerepet tölthet majd be a turizmusban. A turistatöbblet hatására azonban itt is emelkedő árakkal válaszolhat a piac.

A piaci szereplők abban egyöntetűen egyetértenek, hogy az észak-afrikai országban kialakult helyzet megoldódása után jelentős áresésre lehet számítani. "Akár 20-30 százalékkal is csökkenhetnek a hotelárak a térségben, ugyanis az ottani partnerek várhatóan igen komoly engedményeket kényszerülnek majd tenni a turisták visszacsábítása érdekében. Az, hogy ez az utak díjában mekkora mértékben tükröződik majd, függ a zavargások okozta olajár-emelkedéstől is, amely megjelenhet a repülőjegyek árában" - véli Zám Tibor.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

"Természetesen, amint kikerülnek az országok az I-es, nem ajánlott kategóriából, a lehető legkorábban, a szükséges felkészülés után már indítjuk is újra a chartereinket" - mondta Nagy Melinda. A Best Reisen várhatóan április elsején Tunéziába, március 20-án pedig Egyiptomba indítja útra járatait - mondta az ügyvezető.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?